Nosztalgiázom

Új lakók költöztek a házba, egy fiatal pár. Eszembe juttatják azt, amikor én voltam 2 napos Londonban, mint most ők. Itt mindenkinek elkél a segítség leginkább tanácsok formájában, főleg az első egy-másfél hétben, amíg bele nem szokik a közlekedésbe, az itteni életbe, szokásokba, egyszóval a hétköznapokba.

Fura, hogy nemrég még én bombáztam kérdésekkel mindenkit, most pedig én "osztom az észt" másoknak - és még csak harmadik hete tanyázom idekint. Ennyire megszoktam volna? Éppen ma dicsért meg a főnökasszonyom, hogy milyen szépen beszélek angolul (nem is ám, csak egyrészt őt, annak ellenére, hogy fekete, jól értem, másrészt meg egy-két napja eltűnt valami gátlás belőlem és azóta folyamatosabban beszélek, nem figyelek görcsösen a nyelvre, csak mondom a magamét :); úgy érzem, hogy azon a melóhelyen, ahol most vagyok egy ideig megülök... Nem könnyű móka, de jó a társaság és könnyebb munkát, nagyobb fizetést az első évben sehol sem kapnék.

Nemrég még én is ugyanígy csetlettem-botlottam, mint most ők, nem találtam a helyem a házban, nem volt még megszokott mozdulat, ismerős utcák, most meg már úgy mondom, hogy elugrom az Oxford street-re, mintha azt mondanám, elugrom a Körútra, vagy - a pécsiek kedvéért - a Király utcába ...

Kicsit nosztalgikus hangulatba estem a fiatal pár láttán - és örülök, hogy itt vagyok.