Alphanak alkalmazottja van, egy magyar fiú. Ebből kifolyólag már több időt töltök a kuckóban, mint itthon. Nem azért, mert annyira bejön a pali, hanem mert alig gagyog angolul (bár állítólag tanult) és szegény Alpha akkor meri csak kis időre ott hagyni a boltot, amikor én is ott vagyok, mert legalább értem, mit akar az arra tévedő és reagálni is tudok rá. Ráadásul lassú is a fiú - ezt nem tudom megítélni, ez Alpha területe, de ahogy mozog, beszél, él, abból látom, hogy így van. Plusz amikor betér egy vásárló vagy netezni szándékozó a boltba, a srác mereven bűvöli a számítógépet, nehogy meg kelljen szólalni, így aztán a vendég egy rövid fölösleges várakozás után fogja magát és elmegy, mivel nem szólnak hozzá. Hát, ez egy elég nagy versenyben álló szolgáltatónál nem túl előnyös.
Hogy miért vette föl? Itt a referencia és a szakmai gyakorlat számít, nem a papír és a srácot egy ismerős ajánlotta. Alpha meg elhitte, hogy magát a tökélyt kapja meg segítségnek. Nem jött be, de ez már későn derült ki. Addig meg nem küldi el, amíg vagy a srác nem talál másik melót magának, vagy ő nem kap másik alkalmazottat.
A fiú munkaideje 8-kor jár le, Alpha ma este 9-kor a maga hiperudvarias stílusában hazaküldte a fiút, aki 3/4 10-kor már el is ment. Addig szöszögött, ücsörgött, ácsorgott, tétlenkedett... Én meg láttam Alpha fején, hogy valami nagyon böki a csőrét, biztos voltam benne, hogy valamit négyszemközt akar velem megbeszélni, amit nem tehetne, ha a fiú zárásig marad. Olyankor haza szokta vinni kocsival és hát a hármasban az ugye nem négyszemközt... Meg mióta majdnem hazáig követett az olasz pasi, azóta Alpha a mi utcánkban parkol, így egyúttal engem is hazakísér azon a rövid szakaszon ami a boltja és a házunk között van. Egyszóval a srácnak a hidegben kellett volna ácsorognia, amíg megbeszélgetjük a dolgokat. Persze, ahogy Alphat ismerem, nem is kezdett volna bele úgy egy beszélgetésbe, hogy más meg emiatt megfagyjon.
A fiú el, mi meg hazafelé menet szépen megtárgyaltuk ezt az áldatlan helyzetet. Magyar ide vagy oda, aki nem kereskedőnek való, az ne menjen kereskedőnek, aki nem tud angolul, ne üljön be egy londoni shopba, aki meg nem tud pörögni, ne vállaljon munkát pörgős helyen. Ez elég keményen hangzik, de ez van. A közelben 3-4 netkávézó is van, szóval nagy a konkurencia, nem kellene a vendégseregnek oda átszokni.
Mindezek után megkerestük a kocsit, mert Alpha elhányta valahova és elfelejtette, hova, aztán meg szétszéledtünk :)
2 comments:
Szia!
Van mit visszaolvasnom,látom....
Bár időnként be-belestem ide, de mostanában "non ho molto tempo". :-)
Miért is nem dolgozol Te Alpha barátodnál??!! Szerintem mindketten profitálnátok a munka kapcsolatból. Vagy kizárja egymást a munka,és a baráti kapcsolat?
Az elso szamu oka, hogy nem keverem/keverjuk a munkat es a baratsagot. Epp ma 2 honapos ez a kapcsolat, nem tul regi es bar igaz, hogy nem a torekeny fajtabol valo, de ennel regebbiek is tonkrementek mar amikor kozos munkara kerult sor. Nekem/nekunk a baratsagunk fontosabb.
2. szamu ok: nem ertek a szamitogepekhez. Itt szervizeles es kereskedes is folyik, nemcsak a net patakzik a gepekbol. Ezeket a sorokat meg valahogy lepotyogom, de hardvert szerelni, szoftvert helyreigazitani - hat ahhoz nem ertek.
De ha meg ertenek is, lasd fent.
Jo ez igy...
Post a Comment