Amikor reggel megyek dolgozni, még sötét van, vagyis akkortájt kel föl a nap. Egyik reggel, amikor még nem köszöntött ránk ez az esős tél, épp napfelkeltekor ért a busz Finsbury parkhoz. Ez nem csak nevében, hanem valójában is egy park. Nagyon szép - már amennyit a buszból látni lehet belőle.
Derült volt az idő és a felkelő nap arany színnel vonta be a parkot. Minden gyönyörű zöldaranyban pompázott, felidézte a Zsolnay-féle porcelánok színét.
Két gondolat jutott akkor eszembe. Az egyik, hogy mennyire el tud feledkezni az ember a hétköznapi rohanásban és a maga kis gondjai mellett arról, hogy felfigyeljen olyan szépségekre, amik feltöltik, megnyugtatják, békét hoznak a szívének.
A másik, hogy nyugodtan elmehet az ember bárhova, vadidegen helyekre, hiszen ha nyitott szemmel és szívvel jár, mindig lesznek olyan események, élmények, amik visszahozzák egy-egy percre a hátrahagyott otthont.
2 comments:
Jajjj de szeretlek Andi! Az ilyenekért.
Koszonom :)
Post a Comment