Mostanában azon tűnődöm, hogy tényleg el kell valakinek mennie a hazájából (konkrétan Magyarországról), hogy akár az új lakóhelyén, akár a régiben kedves, magyar ismerősökre leljen? Vagy csak kilépve a magyar, nem kicsit megterhelő mókuskerékből, nyugodtabban tudja szemlélni az ember a világot, emiatt aztán a belé szorult tolerancia mennyisége lassan növekedésnek indul? Vagy egyszerűen ösztönösen keresgéli az ember távol a hazájától azokat, akik arra az illuzórikus képre emlékeztetik, ami a "hazáról" benne él? Vagy mindez egyszerre?
Újabban, hála a netnek és a jószerencsének, itt is, otthon is rábukkanok kedves, gondolkodó, értelmes, barátságos emberekre. Magyarokra. Olyanokra, akikről eddig még nem is hallottam és akik más mentalitásúak, mint amilyenek a magyarok általában. Akik pedig a tipikus magyar (akinek nem inge, ne mossa ki) békétlenkedő, mártírkodó, nyújtomakisujjamkellazegészkaromis mentalitást képviselik, lassan lemorzsolódnak, eltűnnek a látókörömből.
Reikis berkekben aszongyák, olyan embereket vonzol az életedbe, amilyen te is vagy és ahogy te változol, úgy változik a társaságod is. Vajon ekkorát változtam volna? Vagy csak megelőlegezte a sors a lehetőséget? Ha ez utóbbi, akkor köszönöm, élek vele... :)
No comments:
Post a Comment