Nem vesztem ám el, csak minden a nyakamba szakadt. Helenát helyettesítem az amerikaiaknál, ez azzal jár, hogy közel 30 amerikaiul cseverésző huszonka tornázik naponta a fejemen, akiket egyébként roppantul csípek. No meg azzal, hogy Helena hoz nekem otthonról Piros Aranyat és Erős Pistit, mert már kifogyófélben van a készlet :-)
Aztán, miután Alpha idióta alkalmazottja tönkretette a laptopomat, ezen a héten kis híján gyilkossá lettem. Képzeld el, amikor telepakolod a gépedet közel ezer fotóval, videóval, text file-lal és azt egy magát szakembernek képzelő emberszabású egyetlen gombnyomással kitörli és vissza sem tudja hívni. (Mindezt azok után, hogy háromszor (!) kéred meg nyomatékosan, hogy még véletlenül se töröljön ki semmit. Na, ennyit a szakértelemről...) Ezek után meg félrerakja a gépedet, mondván, hogy nem akar foglalkozni vele. Csakhogy akkor már semmi sem működik rajta. Szóval bemész egy működő géppel és varázsolnak belőle egy full üreset és működésképtelent, aztán meg kiröhögnek és ott akarnak hagyni a slamasztikában. Azt hittem, ott helyben halomra gyilkolom.
Nem tudom, az hogyan oldja meg az ilyen helyzetet, aki nem tudja Alpha telefonszámát, de én, miután már 2 órát a boltban töltöttem és a gépem egyre jobban amortizálódott, az agyam meg egyre inkább bedurrant, bizony fölhívtam Alphát és elmeséltem neki, hogy éppen mi folyik az üzletében. Szegény, kocsiba vágta magát és jött rendet csinálni. Tiszta óvoda...
Egyébként azért mentem át, mert nem tudtam CD-t írni. Kiderült, hogy azért nem, mert a CD-író program fel sem volt telepítve a gépre. Ott előttem töltögette fel ez a nagyeszű kontár. Na, azért ezt is elmeséltem Alphának és mondtam, hogy egész árat fizettem, miért nem egész gépet kaptam érte? Beszélje meg legyen kedves az alkalmazottjával, mert ha én beszélem meg...
Aztán meg CD-t írtam Jim-nek, mert megkért, hogy az előző bejegyzésben szereplő videókat másoljam át neki; ráadásul ő meg nem tudja lejátszani a videóimat, úgyhogy viszek neki egy másik programot, ami le tudja... egész héten ilyen témákban leveleztünk. Szóval, nagy a forgalom.
De itt vagyok, élek, virulok és úgyis tavasz van... :-)
No comments:
Post a Comment