Ez egy politika-mentes blog. Itt csak néha van felhördülés (minden magyar nemzeti- és egyéb jeles ünnepen), hogy mi is folyik Magyarországon, de ez egy politika-mentes blog. És az is marad.
Kicsit önzően talán azért is lépek át elegánsan ezen a témán, mert amióta itt vagyok, közvetlenül nem érintenek a megszorító (értsd alatta: sanyargató) intézkedések. A másik ok az, hogy épp emiatt jöttem el, a fene sem akar még itt is ezzel foglalkozni. A dolog harmadik oka pedig az, hogy aki idejön olvasni és Magyarországon él, az ne azt olvassa, amiben élnie kell a nap 24 órájában, hanem valami teljesen mást. Még ha bosszankodik is esetleg egy-egy postomon, legalább nem a magyar kormány intézkedésein mérgelődik.
Most viszont én is felhördültem, mert amit most kitaláltak, az engem is közvetlenül érint, hiszen az otthoniakkal való kapcsolat-tartásomat nehezíti meg.
Megadóztatni az internetet? A wapot? A digi fényképezőgépeket? A DVD-lejátszókat? És még Isten tudja mi mindent, aminek már a megvásárlásánál kifizeti az ember az adót is? A világ még ilyet nem látott, kérem!
Sejtettem én, hogy annak a népszavazásnak, aminek a vizit- és tandíj-eltörlés lett az eredménye, meglesz még a böjtje. Tessék, itt is van.
J. A. szavaival élve: Az embernek kél káromkodni kedve...
Belenézegettem az egyik vezető hírportálba tegnap este és a cikk utáni hozzászólásokat olvasgattam. Nem tudom, első dühből, vagy már régebb óta érik bennük, de egyre többen emlegették az országból való eljövetelt... Diplomások és nem diplomások, fiatal és kevésbé fiatal, értelmes és nagyon elkeseredett emberek.
Uraim, ott fent, abban a baromi magasban, ahová a mi segítségünkkel kerültek, de ahonnan már le sem látnak a polgárokra, akik önöket etetik, autóztatják, nyaraltatják, stafírozzák, ez a cél? Az emberek pusztuljanak - vagy a hazájukban, vagy a hazájukból - csak hogy önöknek kényelmesebb legyen? És utána? Ki fog melózni és adózni? Gondolkozzunk már egy kicsikét...
(Gyerekek, csak így egymás közt: nem ápol esetleg valaki szoros baráti kapcsolatokat a NASA-val? Sürgősen szükség lenne egy felszállásra képes rakétára vezető és ellenzéki politikusaink számára... természetesen fél tank üzemanyaggal.)
1 comment:
Erre most nem commentelek. Mert ez itt egy politika mentes blog.... Bár nehéz nem reagálni az itthoni napi eseményekre....
Post a Comment