Tanarak

Nyelvsuliba járok. Az Oxford Street-en van és a Callan-módszer szerint oktatnak, aminek a lényege, hogy az agyakat átprogramozza az angolul gondolkodásra, a kiejtést meg a Cambridge-nyelvvizsgához szükséges kiejtésre javítgatja. Olyan gyorsan pörög a tanóra, hogy 0 másodperce van mindenkinek fejben fordítgatni saját nyelvre és vissza. A tanárok folyamatosan hadarnak - ez a Callan egyik kelléke, hozzászoktatni a gyakorlatlanabb fülűeket az angolok bődületes hadarásához. Persze tanaraink standard inglissel hadarnak (Oxford English-sel) és ezt a kiejtést várják tőlünk is vissza (hehehe...). Gondolkodási idő nincs, fordítgatás nincs, villámkérdésre villámválasz van. Ha nincs villámválasz, a tanerő azonnal beugrik és segít. Rengeteget ismételünk, merthogy ismétlés a tudás apukája... de sok újdonsággal is szembesítenek minket napról napra. Szóval gatyafelkötés esete forog fenn...

Pár napja koptatom a Callan padjait, egyelőre fogalmam sincs, mennyire válik, vagy nem válik be nálam. Mindenesetre remekül szórakozom a csoporttársaimmal együtt :-)

A csoportomban teljesen jó fejek vannak a világ minden tájáról. Van brazil, kóreai, japán, olasz, honkongi, török, meg még a csuda tudja, honnan idesereglett emberkék. Kezdünk összeszokni, egy csapattá válni. Mondjuk a legjobban azt csípem, amikor az olaszok szünetben elkezdenek egymással az anyanyelvükön társalogni. Szeretem az olasz nyelvet és felüdülés ezt hallani a sok angol nyávogás után...

Napi 2 órám van, mindkettőt más tartja. Az elsőt egy fekete lány, Shaula-nak hívják. Rettentő gyorsan, de gyönyörű kiejtéssel beszél angolul. Épp ma kérdeztem meg tőle, itt született Angliában - bár ez még nem garancia a szép kiejtésre... Gondolom, Oxford-ban, vagy Cambridge-ben végezhetett. Ő szokott beszéltetni minket, ő szokott diktálni és olvastatni is - mert bár beszédcentrikus az oktatás, azért az írás-olvasást is beleszorították a tanmenetbe. Nagyon barátságos, határozott és vidám lány jó humorérzékkel, hatalmas empátiával és úgy vág az esze, mint a borotva. Rendkívül lelkiismeretesen javítgat minket, és ő az, akihez szünetben is oda lehet menni minden nyűggel-bajjal. Szóval olyan igazi tanártípus, nagyon kedveljük.

A másik tanárunk is angol, csak fehér, ő Tony. Hogy az milyen laza fazon! :-) Hála Istennek, teljesen hiányzik belőle az angolok felsőbbrendű modora. Becsattog órára, viccelődik, hogy majd' kiesünk a padból a röhögéstől, de azért a munka neheze rá hárul. Neki jutott az új szavak és a nyelvtani szabályok megtanítása. Hát nem irigylem ilyenkor... Angolul elmagyarázni, hogy mondjuk egy elvont fogalom mit jelent, meg angolul elmondani a nyelvtant úgy, hogy rájöjjünk, hogy miről is beszél... és mindig sikerül neki, szóval nem kispályás a krapek. Addig mondja, ha kell, százféleképpen, amíg mindenkinek értelem nem csillog a szemében. De azért időnként eltér a tananyagtól, nemrég pl. megtanította nekünk, hogy mi az orrlyuk angolul, meg a szemetespitli, meg a szemét (sőt, ez utóbbit amerikaiul is prezentálta), pedig ezek nincsenek is a könyvben :-D A mai óra végén meg a jó magyar kisüstiről faggatott - hosszú lenne most elmesélni, hogy az angol feltételes módok képzésétől hogyan jutottunk el óra végére a magyar égetett szeszesital-specialitásokig... :-)

Azért, ha teljesen őszinte akarok lenni, már pár nap után is látom valami hasznát ennek a tanfolyamnak: többet gondolkodom angolul. És végülis ez a lényege a cuccnak. A szavak és a nyelvtan csak körítés, hogy legyen eszköztárunk angolul gondolkodni :-) Ha ez bejön, akkor remek, és ha közben még jól is érzem magam, akkor meg legfeljebb - a szó szoros értelmében - röhögve tanulok meg tök helyesen beszélni angolul :-)