Szeretet?

Sokat gondolkodtam, hogy egyáltalán írjak-e idén karácsonyi post-ot. Egyik lakótársammal ugyanis kielemeztük, hogy a Karácsony manapság már semmi más, mint tülekedés a boltokban, aztán meg 2 nap erőgyűjtés, hogy utána folyhasson tovább az egymás gyilkolása kicsiben és nagyban.

Én meg továbbgondoltam ezt a beszélgetést, részint azért, mert néhány nappal ezelőtt remekül demonstrálta egy barátom (vagyis attól tartok, most már csak ex-barátom), hogy mi nem szeretet, részint pedig azért, mert ezt nem lehet nem továbbgondolni.

Nem keresek definíciókat a szeretetre. Definiálják azt épp elegen. Inkább csak végiggondoltam a saját életemet, családomat, ismerőseimet, hogy vajon közöttük van-e, akivel igazi szeretet köt össze. Találtam példát erre is, arra is, most egy darabkát megosztok ebből veletek.

Leginkább olyanokat találtam, akik már eltűntek, hiszen régóta nem lakom Magyarországon. Természetesen azok a kapcsolatok nyilvánvalóan nem szereteten, hanem a földrajzi közelségen, vagy valamilyen érdeken alapultak.

Aztán itt van ez a pár nappal ezelőtti beszélgetés a már említett barátommal (vagy volt barátommal?). A szoros témában egyetértettünk, igazából nem is tudom, miért kezdett el velem kötözködni. Annyit sikerült megtudnom, hogy másféle reagálást várt. Ez persze lehet; elveszve a gondjaim és a gondolataim között könnyen előfordulhatott, hogy nem pontosan azt reagáltam, amit ő elvárt - de hát kötelességem mindenki elvárásainak mindenkor megfelelni? Nem. Ennek ellenére az eredmény: rideg stílus, elzárkózás, közöny, aztán meg két kurta sor hasonló hangvételben, hogy nem hajlandó megindokolni, miért viselkedik úgy, ahogy. Szóval, fogalmam sincs, mi a "bűnöm". Rosszul esett és nagyon megbántott ezzel az egésszel. (Fura módon épp ő az, aki azt állítja, hogy nincsenek elvárásai másokkal szemben...) Rajtam vezette le a feszültségét, de én vagyok a hülye. Nem minősítem, ezt a szitut nagyon sokan ismerjük. Az időzítése sem volt a legjobb így Karácsony előtt, de az legyen az ő lelkiismeretére bízva, hogy hogyan számol el vele. Az ilyen helyzeteket általában úgy reagálom le, hogy azonnal becsukódom és elhúzódok.

Aztán végiggondoltam, hogy nem is szeretet és nem is barátság az, ami azonnal elmúlik és az ellenkezőjébe csap át, amint a másik fél nem pontosan úgy viselkedik, mint ami az elvárás. Az nem más, mint puszta irányítani akarás a szeretet maszkjába burkolva. (Aki ismer engem, az tisztában van azzal is, hogy mennyire hagyom, hogy irányítson bárki is :-) Hogy fáj-e? Persze. Tudok tenni bármit is? Semmit. Ahhoz meg kellene kísérelnem megváltoztatni ezt az embert. Azt meg nem akarom, mert tudom, hogy mennyire rossz, ha nem fogadják el az embert úgy, ahogy van, hanem át akarják gyúrni valaki mássá.

Persze van ellenpélda is. Itt van pl. Zsóka barátnőm, akivel gyerekkorunktól fogva barátok vagyunk. Nem beszélünk, írunk egymásnak minden nap, de azért megtaláljuk a módot, hogy tudjunk egymásról és kapcsolatban maradjunk. A leveleink, beszélgetéseink nem újbóli kapcsolatfelvételek, hanem egy nagy, egész életen át tartó beszélgetés elemei. Talán ő az egyetlen (ha tévednék, akkor elnézést kérek az érintett/ek/től), akinek eszébe sem jutott, hogy a barátságunkon egy olyan apróság, hogy elköltözöm Angliába, bármit is változtatna. A dolgok a természetes medrükben folynak tovább.

Kiskorunkban időnként alaposan összerúgtuk a port, akár 2-3 órán keresztül is tartott az "öri hari"; felnőtt korunkra megtanultuk tiszteletben tartani a másik másféleségét. A mai napig tudunk egymástól tanulni, meg tudjuk egymást nevettetni, bármiről tudunk beszélgetni.

Soha nem beszéltük meg, hogy örökre barátok maradunk. Gyerekfejjel sem kötöttünk vérszerződést. Egyszerűen csak tettünk azért, hogy ne sodródjunk el egymástól az évek során, történjen bármi, lakjunk bárhol, alakuljunk bármilyenné. Azt hiszem, a szeretet és a barátság valahogy ilyesmi formában tud megjelenni az emberek között.

És persze nem csak Karácsonykor vagyunk barátok :-)

Boldog Karácsonyt mindenkinek!