A mosolyok országában élek. Hogy miért? Mert itt tudnak és mernek az emberek egymásra mosolyogni. A metrón, mozgólépcsőn, buszon, utcán, boltban - gyakorlatilag mindenhol.
A mosoly fontos. Teljesen mindegy, ki kezdi, mindkét félnek jól esik. Amikor fáradtan mész haza meló után, amikor esik és nincs jó hangulatod, amikor rohansz, mert el fogsz késni és már megint mindenki előtted totyorog, egyszercsak valakivel összeakad a tekinteted. Az illető rád mosolyog és ettől már egy picit könnyebb minden, kicsit kisüt a nap a szívedben és talán nem is fogsz olyan nagyon elkésni. Visszamosolyogsz, hiszen a mosolynak az a természete, hogy nem egyedül jár, vonza a párját. Mindegy, hogy ki az, férfi, vagy nő, felnőtt, vagy kamasz, fekete, vagy fehér, keresztény, vagy muzulmán, esetleg hindu aki rádvillantja a fogait, mindez nem számít. Az számít, hogy emberek vagyunk, örömökkel, bánatokkal, gondokkal. Mindezeket nem oszthatjuk meg egymással, de egy pillanatig tartó összemosolygással szebbé, egészebbé, talán könnyebbé is tehetjük egymás napját, életét. Egy idő után meg azon kapod magad, hogy már nem csak visszamosolyogsz, hanem bátran, teljesen természetesen eresztesz el egy-egy mosolyt a veled szemben ülőnek, vagy a gitáros fiúnak, aki a metró aluljáróban a Wonderful World-öt énekli, a buszvezetőnek, a rendőrnek, mindenkinek.
A mosoly fontos. Hozzátartozik az emberi élethez. És nem csak itt, a mosolyok országában, hanem mindenütt.
2 comments:
Nagyon igaz, és ebben az fáj a legjobban, hogy Magyarországon, ha mosolyogva mész az utcán, többnyire bolondnak néznek, vagy azt hiszik, be vagy lőve.
Mondjuk kezd nem zavarni, én már csak azért is mosolygok. Ha csak egy emberrel találkozom minden nap, akiből ez szintén elő tud csalni egy mosolyt, akkor már megérte. :)
Igen, valakinek el kell kezdeni. Hajrá, Levi, hajrá, mosoly! :-)
Post a Comment