Ma délután városnéztem. Még sosem voltam túristaként Londonban, hát most eljátszottam, hogy az vagyok. Így tényleg sokkal szebb és izgalmasabb ez a város :-D
Nem egyedül barangoltam, hanem Ákos barátom érkezett a Királyságbéli országlátogatós csoportos útján ma Londonba. Miután délutánra szabad programot kaptak, összebeszéltünk, hogy mászkálok vele.
A Szent Pál katedrálisnál találkoztunk, be is mentünk...
...innen kilépve egy kedves olasz férfi, amikor meglátta, hogy bénázunk (Ákos próbált mindkettőnkről fotót csinálni), felajánlotta, hogy lefotóz minket. Természetesen kapva kaptunk az alkalmon, íme, Dávid és Góliát:
Végre az a nap is elérkezett, amikor meg tudtam örökíteni a régi fajta emeletes buszt, amiből már csak kb. 70 szaladgál London útjain. Ez az a fajta, amit a régi angol filmekben lehet látni, hogy hátul felugrálnak rá a népek. Szerintem nagyon helyes járgányok ezek a kis öregecskék. A koruk is nagyjából annyi, mint a számuk, úgy 70 év körüliek és aranyosan futkároznak az utakon :-)
Ezután sétáltunk egy nagyot a Temze-parton, utána bejártuk még a legbelvárosabb belvárost is. Voltunk a Trafalgar téren, a Covent Garden-ben, a Piccadilly Circus-ön, aztán kikötöttünk a Parlamentnél és a Westminster székesegyháznál. A Westminster-ről egy szokatlan szögből sikerült fotót csinálnom...
...ahogy a Parlament tornyáról is:
Ennyi a beszámoló képekben, de természetesen még jó pár helyen megfordultunk, csak azokról már régebben tettem fel fotókat, úgyhogy nem fényképeztem őket. A Vár, meg a Tower Bridge, a Piccadilly Circus, a Covent Garden, a Trafalgar tér, London Eye... ezekről már egy csomó fotót csináltam :-)
Jó nap volt, remekül elfáradtam a sok gyaloglásban. Szép időnk is volt, igazi londoni nyár :-)


1 comment:
Gratulalunk Akosnak hogy a szandalhoz zoknit huzott!
Post a Comment