Csoda

Időnként történnek csodák. Nem világmegváltóak, nem, azoknak az ideje már lejárt, hanem olyan kicsi csodácskák.

Éled a mindennapjaidat, amik egyszercsak eléd hoznak valakit. Ismeretlen, sosem láttad azelőtt, még csak azt sem tudtad, hogy létezik. Elkezdtek beszélgetni, mert értelmes emberek között ez előfordul. Aztán összefuttok megint és már olyan, mintha régóta ismernétek egymást. Minden egyszerű és természetes, minden szó, minden mosoly igaz. Nincs játék, semmi gyanakvás, furcsa bizalmat érzel; te sem érted, miért, hiszen máskor rólad lehet mintázni a bizalmatlanság szobrát és hatalmas távolságot tartasz másokkal. Azután elköszöntök hosszú időre. És néhány nap múlva rádöbbensz, hogy talán a legjobb barátod ő. Megmagyarázhatatlan; éveknek, életeknek a távolából érzed, hogy valami rendkívüli történt anélkül, hogy akkor tudtad volna.

Most pedig csak azt tudod, hogy még egyszer nem szabad nem meglátni a csodát csak azért, mert nem hiszed el, hogy veled is történhet. Bárkivel történhet. És megígéred magadnak, hogy legközelebb - mert lesz legközelebb -, nyitva lesz a szemed és megéled, hiszen ez a te csodád.