Újabban rákaptam a chat-elésre. Kismillió oldalon van már, kezdve a Gmailtől a Facebookon át a Skype-ig és úgy kezdődött a dolog, hogy megtaláltak emberek. Meghívtak chat-re, én meg csak lestem, hogy most mit is kell csinálni? Mit nyomjak meg és hova írjak és hogyan küldjem el, hogy ő is lássa? Rájöttem és azóta a chat-partnereim száma a különböző oldalakon folyamatosan bővül.
Olyan emberekkel is megismerkedtem, akiket személyesen nem ismertem azelőtt. Blogostársak, fórumostársak, akikkel egyszer valami okból elkezdődött egy párbeszéd és végül közvetlen beszélgetéssé vált.
Persze a mai napig jobban kedvelem a telefont - vagy annak netes megfelelőit -, de végülis a chat-nek is megvan a maga praktikuma; például több emberrel lehet beszélgetni egyszerre (ezt mondjuk utálom és kerülöm is), vagy ha pl. rossz a vonal és nem hallanánk egymást, így mégiscsak lehet dumcsizni. Meg... egyszerűen kéznél van :-)
Egészen komoly dolgok is szóba kerülnek sokszor és szállnak a gondolatok az éteren át. Ilyenkor megnyugszom, hiszen azt látom, hogy a 16 évestől egészen az idősebb korosztályig sokan gondolkodunk hasonlóan; sokan vagyunk, akik merünk látni is, nem csak nézni. És persze sokan vagyunk, akik nem csak panaszkodunk, hanem tudunk nevetni, élni is.
Hogy arctalan a dolog és gyakorlatilag ismeretlenekkel írogat ilyenkor az ember? Igen. Amikor megismerkedsz valakivel, az akkor még ismeretlen. Ha kezet fogsz vele, mert személyes a találkozás, akkor is ismeretlen. Az arc meg sokat nem jelent, abból nem következik semmi. Aztán meg... bizony, arra is volt már példa, hogy egy Londonba látogató chat-es ismerőssel találkoztunk és remekül eltöltöttünk egy délutánt a városban csavarogva, beszélgetve. Szerintem ilyesmi elő fog még fordulni a chat-es praxisomban :-)
2 comments:
...akkor ez most az ing, amit vegyek magamra? (á la Kinek nem inge, ne vegye magára) :D
Hehehe... (:-P) Egyébként cseteléseim már lassan valóban csak "-ing"-gel lesznek kifejezhetőek ;-) Persze ez egyáltalán nem baj :-)
Post a Comment