Három gyermekkori barát, akiket vérszerződés köt össze. Mindhárman tehetségesek, Gábor ígéretes zenész, aki pontosan tudja, mit akar elérni az életben - sikert és pénzt. Mihály kötelességtudó és szófogadó, sokáig bizonytalanul mozog a világban, és csodálja barátja céltudatosságát és elszántságát. Neki leginkább a töprengéshez van tehetsége. A szövetség harmadik tagja, kettejük gyerekkori szerelme, Szilvi viszont színpadra született.
Egészen különböző életpályát jár be a három főhős, de sorsukat átszövi a politika. Mihálynak a pokolba kell alámerülnie, hogy megtalálja saját útját. Gábor mindent megkap, amit akar, elnyeri Szilvit is. A sikert azonban drágán mérik; van, aki a lelkével, és van, aki az életével fizet érte.
Mindez a kádárizmus Magyarországán, pontosabban Budapestjén történik, ahol egy Villányi úti telefonfülkéből két forinttal körbe lehet telefonálni az egész világot, egy szintetizátorért azonban Németországig kell autóznia az elszánt zenésznek. A beszervezők és beszervezettek világában, ahol a legjobb barát is bármikor árulóvá válhat, és a tartótisztek ügynökeikkel a Múzeum kávéházban jönnek össze egy kis „dumcsipartira”.
Bornai Tibor lírai, ugyanakkor ironikus hangvételű regényében megidéződnek a kor fiataljainak kedvenc helyszínei, a BS és a KEK, felbukkan a zenei élet megkerülhetetlen figurája, „Dr. Erőss”, és bepillanthatunk a sztárélet csillogó, ám sokszor tragikus világába is.
A regény a Jaffa Kiadó gondozásában jelenik meg várhatóan 2009. november 20-án. November 6-tól előjegyezhető a Bookline-on és a lira.hu-n! :-)
(Forrás: Bookline)
2 comments:
Én is nagyon szemezek ezzel a könyvvel, meg Laár András új könyvével is. :P Képzeld, itt találtam magamat nálad, ott jobbra lent, gondoltam, viszonzom a kedvességed. Légy jól! :)
Én a Bookline-ossal szemezek, részint mert mellékelik hozzá a CD-t, részint mert úgy tudom, ők postáznak külföldre is. Ez utóbbinak még utánajárok.
Szép napot! :-)
Post a Comment