Ma délben a londoni muzsikusok egy része összeállt és a Covent Gardenben műsort adtak a haiti földrengés áldozatainak javára. Egyik itteni énekes ismerősöm-barátom tette fel a hírt tegnap délután a Facebook-ra, így apró program-átszervezés után én is el tudtam menni, ha nem is az egész műsorra.
Esik az eső, hideg, nyirkos, igazi londoni idő van ma, mégis sokan voltunk. A zenészek nagyszerű műsort adtak, és az egyórás koncert végére - most olvastam a Facebook-on, miután hazaértem -, több, mint kétezer fontot muzsikáltak össze. Utcazenéről lévén szó, ahol az apró gyakrabban csörren, mint ahogy a papírpénz suhog, ez nem elhanyagolható összeg. Belekerül majd a közös brit kalapba ez is és utat talál a Haitin élő emberekhez.
Ott voltunk, mindenki lehetősége szerint adott. A muzsikusok műsort, mi pedig csörgő-suhogó segítséget, ki mennyit tudott. Ott voltunk, utcaseprők, egyetemi tanárok, háziasszonyok és diákok, feketék, sárgák, fehérek. Összefogtunk, mert valakik ott a távolban nagy bajban vannak. Ezt így kell, ez így jó, ez így természetes.
Hazafelé jövet pedig azon töprengtem, vajon hány és milyen kemény figyelmeztetés kell még Földanyától, hogy ne sajtoljuk már ki belőle az utolsó csepp erejét is...?
6 comments:
Hm... Szép dolog tőlük. Itt ilyen nem hiszem hogy történik... Egyébként a Covent Garden nem a kedvenc helyed?
De, a kedvenc helyem, és több barátom is muzsikált-énekelt tegnap ott. Nagyon büszke vagyok rájuk :-)
Türelmetlenül kommenteltem, de most kihasználtam a Keresőt :D Igen, a kedvenc helyed, nem kell koptatnod az ujjadat sem :D Még vmi eszembe jutott hozzáfűzésnek de már nem emlékszem rá...
Semmi gond, nem kötelező betéve tudni az egész blogomat. Én sem tudom ;-)
Pedig nagyon érdekes :D Elolvasom az egészet :D 2007 októbernél járok... :D Hát ráérek ;)
Tényleg nagyon ráérsz :-P
Post a Comment