A fantasztikus Kipling

Jöjjön, ami még eddig nem volt, elmesélem a könyvet, amit tegnap fejeztem be. No nem a tartalmát töviről hegyire, csak számomra sok szempontból új és nagy élményt jelentett, egyszerűen muszáj veletek megosztanom belőle annyit, amennyit lehet. Magyarországról kaptam, tehát hosszú idő után újra magyarul olvastam lapozgatós könyvet, és mondhatom, nagyszerűen szórakoztam. Bátran merem ajánlani mindenkinek ezt a novellagyűjteményt, melyet magyar nyelvre Kollárik Péter ültetett át, szerintem remekül.

(Előrebocsájtom, hogy amit ezek után mondani fogok, az teljesen szubjektív. Nem kritika, hiszen sem kritikus, sem irodalmár nem vagyok, csak olvasó, de véleményem – mint tudjuk – na, az van!)

Amit fontosnak tartok és számomra kellemes meglepetést jelentett, a könyvben lévő aránylag kevés hiba. Manapság már ritkán lehet olyan új könyvhöz hozzájutni, amelyben ne hemzsegnének a nyomdahibák és egyéb bakik, akár helyesírási hibák is minden oldalon. Nos, ez a könyv ilyesmikben egyáltalán nem bővelkedik – jó, jó, akad azért, de nem sok –, ennek nagyon örültem.

.

Rudyard Kiplinget leginkább A dzsungel könyve írójaként ismerjük, néhányan költőként is, de hogy a misztika és a sci-fi világában is otthonosan mozgott, azt én sem tudtam róla egészen e könyv, a Kívánságok háza megjelenéséig. Kilenc hosszabb-rövidebb novella lapul a kötetben, és egyik jobb, mint a másik. A történetek java része Angliában játszódik, némelyik pedig átlép a szigetország határain túlra.

Ami számomra először szokatlan volt, az a mesemondás tempója. Igen, Kipling nem mai író, őt olvasva az embernek lelassul a lélegzete, kevesebb lesz a pulzusa – egy ideig. Azután meg hirtelen felpörögnek az események, és az ember csak kapkodja a fejét, hogy mi minden történik. Egyszóval: hosszú bevezető után gyors történések, és már vége is a mesének. Valóságos szellemi szauna a tempóknak ez a váltogatása.

Mesélek mindegyik írásról szépen, sorban, hiszen mindegyik másféle élményt jelentett, de igyekszem a poénokat nem lelőni, jó?

.

Az első történet A szellemsürgöny. Ezt nem igazán tudom bekategorizálni, van benne sci-fi, de van benne misztikum is. Egy tudományos kísérlet a témája – vagyis az lenne, ha nem járna ezzel a kísérlettel együtt, mintegy mellékhatásként egy mediális szál is. Először olvasva annyira meghökkentett, hogy másodszor is nekiláttam, és arra jutottam, talán maga Kipling sem tudta eldönteni, melyik fontosabb számára ebben a történetben, a tudomány, vagy a misztikum.

.

Újságírók tengeri kalandjáról szól a Csakis az igazat című novella. Olyan látványról, amiről érdemes cikket írni, hiszen nem láthatja mindenki mindig, de amiről mégsem lehet írni… Sci-fi elem keveredik a valós világ elemeivel, Kipling moralizálásra használja fel a fantasztikumot. Jót mulattam az egyik, novellabéli újságíró hasztalan erőlködésein, azután a másik szereplő megoldásán – mintha a mai időkben járnánk, nem is a XIX. században!

.

A Kívánságok Háza mindenkinek kötelező, aki szereti, vagy akár űzi a misztika valamelyik ágát. Egy ház, ahová bekopogsz, de ajtó nem nyílik; besuttogod a kívánságodat, és az teljesül. Ám amit ott kívánsz, egy életre szól… Hogy ki lakik ott? Ki tudja? Szóbeszéd járja csak; a különös ház lakóját még senki sem látta.

Két idős, vidéki asszony beszélgetéséből derül ki ennek a háznak a létezése és rendeltetése, miközben döbbenetek során haladunk végig.

Ami számomra édes ízt adott ennek a novellának, az az angol nénik angol tájszólásának érzékeltetése – magyarul.

.

És máris egy zsongó méhkasban járunk, hiszen A kaptár melege nem másról szól, mint egy csapat méh viszontagságairól. Főhősnője Döngics, az eleinte naív, később leleményes és eszes méhecskelány, aki néhány társával együtt ügyesen kezeli a kezelhetetlent, a viaszmoly feltűnését és szaporodását a kaptárban.

A mesén kívül van egy mélyebb, társadalmi-politikai értelmezése is az írásnak, ám ha azzal valaki nem akar foglalkozni, nem muszáj, a méhecskék története önmagában is nagyszerű szórakozást nyújt.

.

Az Allah szeme a kérdésfelvetését tekintve akár mai novella is lehetne. Kié a döntés, hogy milyen és mennyi tudást ismerhetnek meg az emberek? Joga van-e bárkinek elzárni mások elől fontos, új információkat, vagy igenis kötelessége ezt tenni, ha úgy látja, még nem érett meg a helyzet és az ember ennek a tudásnak a helyes kezelésére? Van-e jó döntés ilyen helyzetben, vagy csak a jobbik rosszat lehet választani? Egy középkori kolostor szerzetesei találkoznak ezzel a morális problémával, és egyiküknek döntenie kell…

Ez a novella engem egyenesen lenyűgözött; a felvezetése kissé lassú ugyan, ám pazar, a csattanója pedig a padlóra küldött rendesen.

.

Mi történik, ha egy asztronómus, egy orvos és egy diplomata, oldalukon egy háziszolgával olyan dologba üti az orrát, amihez nem igazán értenek? Mi történik, ha szembeszállnak a halállal, a természettel úgy, ahogy azt előttük még senki nem tette? Erről mesél A műkedvelők című novellában Kipling.

Számomra egy kicsit túl részletesen és túl „szakmaisan” íródott ez a novella, talán erre szokták mondani, hogy a kevesebb több lett volna. De ne hallgassatok rám, egyrészt ki vagyok én, hogy bíráljam Kiplinget, másrészt az én véleményem szubjektív, lehet, hogy másnak meg éppen ez a történet lesz a kedvence.

.

Az összekovácsolódott hajó című mesével ismét tengerre szállunk. Ez a másik sztori, ami teljesen elbűvölt, ráadásul szinte az első szavától az utolsóig végignevettem.

Egy, a gyárból éppen most kikerült gőzhajó bejáratásának története – az alkatrészei szemszögéből (!) nézve. Van itt torzsalkodás, versengés, dicsekvés, okoskodás, vitatkozás, panaszkodás, minden, ami egy újonnan összeverbuvált közösségben létezhet. Mindezt, mintegy karmesterként a bölcs és sokat látott Gőz koordinálja átadva tapasztalatait a csavaroknak, deszkáknak, dugattyúknak és egyéb tartozékoknak. Közben pedig zúg a vihar az Atlanti-óceánon…

.

A következő két, hosszabb novella akár együvé is tartozhatna a közös szereplők: a történeteket elmesélő újságíró személye és az ABC forgalomirányító társaság szereplése miatt, én azonban különválasztanám. Nem csak azért, mert az első vérbeli sci-fi, ahogy a múlt század fordulóján egy író elképzelhette a 2000. évet, a másikra viszont inkább a kritikus szem jellemző jóval kevesebb tudományos fantasztikummal, hanem mert az egyik jobban tetszett, mint a másik.

Az egyik, amelyik jobban tetszett, Az éjszakai postával című történet.

A mese kezdetén nem volt számomra teljesen világos a helyszín – amíg rá nem jöttem, hogy nem lóval vontatott postakocsiról, hanem levegőben hasító postajáratról van szó. Léghajóról. Nem is akárhogyan ám, mert hamar kiderül, hogy a levegőben való közlekedést legalább olyan zsúfoltnak képzelte napjainkra Kipling, amilyen lett is, csak a járművekben tévedett.

Egy meteorit okozta mágneses viharba keveredünk bele léghajónkkal, és miközben a kapitány és a legénység mindent megtesz a hajó érdekében, sőt, másoknak is segítséget nyújt, bepillanthatunk egy különleges világba, a léghajósok életébe.

Ez a többihez képest pörgősebb írás, tele váratlan eseménnyel. Aki izgalmas sci-fi történetre vágyik, nyugodtan nekiláthat.

.

A másik történetnek - Egyszerű, mint az ABC - szintén van köze a léghajó-közlekedéshez - sőt, újságírónk is ugyanaz, aki az előző novellában -, ám hangulatában nem is hasonlít rá. A tudományos fantasztikum is háttérbe szorul, csak keretet ad a történetnek. Orwelli gondolatokat véltem fölfedezni benne, talán még azt is ki merem mondani ezzel a történettel kapcsolatban, hogy antiutópia, hiszen minden olyan érzést megadott az olvasása, amit más, antiutópisztikus regények olvasása során is megkaptam.

Azzal, hogy ez lett a kötetben az utolsó novella, nem lett csattanó, viszont egy elgondolkodtató levezető sztori került a könyv végére.

.

Szerintem olvassátok el, fantasztikus könyv! :-)