Azt mondják, nincsenek véletlenek, és semmi sem történik önmagáért, mindennek van oka és következménye. Nos, szerintem is így van.
Ez az új, talán mások szemében hóbortnak tűnő, hatalmas lelkesedésem az ISS-en folyó munka iránt sem önmagáért van, éppen ma reggel jöttem rá, amikor megkaptuk az új képeket. Az egyik képen Fjodor kapcsolja rá Doug űrruhájára a biztosítókötelet nagy gonddal a hétfői űrséta kezdete előtt. Akkor azt éreztem, milyen jó lett volna, ha a kezdeti űrkutatások sem a versengés, hanem az együttműködés jegyében zajlottak volna, ahogy a Földön történt eseményeknek is már jóval korábban máshogy kellett volna alakulniuk. És rájöttem, hogy mind sérültünk a hidegháború időszakában. Sérültünk személyenként is, országonként is, még mi is, gyerekfejjel. Gyűlöletre tanítottak minket, nem szeretetre. Különbségtételre, nem toleranciára. Egészségtelen vetélkedésre, nem egymás megbecsülésére. Gyanakvásra, bizalmatlanságra, nem hitre és bizalomra. És ez nem csak ránk, magyarokra, vagy kelet-európaiakra vonatkozik, hanem mindenkire, aki akkoriban már élt. Nem tudunk természetesen élni, gondolkodni, még érezni sem, mert sok fölöseges dolog ragadt ránk.
Arra gondoltam, hogy ha ez tudatosul, akkor azokat a reflexeket, amik belénk épültek, kiiktathatjuk, és a következő generációnak még véletlenül sem adjuk át. Miért viseljék ők is ennek a terhét, amikor már régesrég elmúlt, és nekik legfeljebb csak a történelemkönyv mesél róla? Akkor talán húsz éves emberek nem "trianonoznak", meg "vörösöznek" gyűlölettől elfúló hangon, hiszen azokat az időszakokat legfeljebb csak apáink, illetve dédapáink élték át felnőtt fejjel, hanem mernek előre nézni és előre menni. Ráférne az országra. Ahogy ráférne egy szemléletváltás a világra is.
Most jöttem rá, hogy többek között ezért szeretem annyira az ISS-t. Hol ilyen, hol olyan nemzetiségű emberek dolgoznak ott együtt, egymással, egymásért és talán értünk is. Nem ölik egymást, hanem rábízzák egymásra az életüket, ahogy azon a fotón Doug is rábízta magát Fjodorra. Ha ilyen képek készülhettek volna harminc-negyven évvel ezelőtt, talán más lenne ma a világ, mások lennénk mi is, és máshol tartanánk.
Az viszont klassz, hogy most már mi, földi létformák sem vagyunk kirekesztve; belső webkamerák, élő űrséta-közvetítések, videók és a Doug által küldött, kommentelhető fotók formájában, valamint a Twitteren már számunkra is elérhető a fönt rohangáló űrállomás és legénysége.
De meg is mutatom azt a bizonyos fotót, amitől elindult az agyam, itt van, ni. Azt hiszem, az ISS jelenlegi parancsnoka, Szasa csinálta, ő a nagy fényképezős a csapatban.
2 comments:
Post a Comment