Morgok. A Twitter-t azért szerettem, mert egyszerű, semmi extra, mégis el lehet mondani rajta, ami kikívánkozik, mégpedig sokféleképpen. Lehet linkelni fotókat, oldalakat, videókat. És most bonyolítani fogják, már be is mutatják a belépőoldalon az újat. Csiriviri, többet tud, de kit érdekel? A Twitter-ben éppen a puritánsága fogott meg, csirivirinek ott van a Facebook.
Azzal kezdődött a történet, hogy berakták a "Retweet" alkalmazást. Ez remek, ugyanis ha egy barátom továbbad egy ismerőse által írt posztot, az nálam is megjelenik a falon, kitörölni, vagy a funkciót letiltani nem lehet. Olyan szolgáltatás, amit muszáj elfogadnod, tehát nem is szolgáltatás, hanem kényszer. Vagy nyelek egyet, vagy - és már volt erre is példa - törlöm az illető retweet-előt az ismerőseim sorából.
Később betettek egy dobozt a kezdőoldalra, amiben állandóan vadidegeneket ajánlgatnak, hogy kövessem őket. Minek? Majd követem azt, akit én akarok, ne akarják megmondani nekem, hogy ki érdekeljen, vagy mi tetszen. Nagy kislány vagyok már ahhoz, hogy önállóan gondolkodjak, nem kell, hogy más gondolkodjon helyettem, fogja a kezem és irányítson.
Az új meg olyasmi lesz, amibe videókat lehet majd beágyazni, meg ha rámegyek egérrel egy ismerős posztjára, akkor kiadja a legutóbbi posztjainak a listáját is, meg mittudoménmégmilyen baromságokat találtak ki. Fölösleges, a Facebook ezt már mind régen tudja. A Twitter most a legfőbb vonzerejét, az egyszerűségét el fogja veszíteni. Kár érte.
2 comments:
Én a fészbúkra azért regisztráltam fel eredetileg, mert a myvip az agyamra ment a hülye körlevelek miatt, az iwiwen meg irritált a sok hülye alkalmazás, amim nekem nem volt, ettől függetlenül értékeltek benne az ismerőseim és jöttek az értesítések.
Az arckönyv meg normálisabbnak tűnt, csak sajna már ott is egyre több baromság van. Egy ideig jópofák meg poénosak a tesztek, de az olyan alkalmazások amik önállósítják magukat, kicsit irritálóak.
Sajna előbb utóbb minden közösségi oldalnak ez lesz a sorsa, csak nem tudom mi értelme van annak, hogy kicsicsázzák lényegében fölösleges opciókkal....
Teljesen egyetértünk. Az iwiw-et alig használom, csak néhány ember miatt vagyok még ott, akikkel ott tartom a kapcsolatot.
A myVIP-en van egy klassz klub, gyakorlatilag a májviájpit másra nem is használom, csak erre a klubra látogatok föl.
A francbukk az olyan, amilyen, de már ott is körlevél- és meghívó-hegyek vannak - már több ismerősömtől búcsút vettem egy kattintással, akik kényszeresen küldözgettek ilyesmiket.
Az alkalmazások meg másra sem jók, minthogy lelopják az adatokat, aztán jönnek a spam-ek az emilcímre...
Én sem értem, mi értelme ennek a csicsának. Aki anno a Twitter-t választotta, az azért választotta, mert olyan volt, amilyen. Ha nem lesz más, mint egy Facebook II., akkor törlöm magam onnan - vagy francbukkról, még nem döntöttem el -, mert minek kettő, időnként egy is sok egy ilyen közösségi oldalból.
Post a Comment