...ez a nap is. A mi időnk szerint ma késő este az Olympus kidokkol az űrállomásról és elindul haza, fedélzetén a három űrhajóssal, Doug-gal, Shannon-nal és Fjodorral.
Nekem kivételesen nincsenek szavaim, úgyhogy elhoztam Doug mai, utolsó képeit, amiket még odaföntről küldött nekünk, és elhoztam a szavait, gondolatait, érzéseit is, amiket megosztott velünk. Ő sokkal kifejezőbb és hitelesebb, mint én lennék most. Ki más tudná elmondani ezeket, mint egy közel fél éves, űrbéli távollét után a Földre hazatérni készülő ember?
Gyertek, srácok, várunk benneteket! Jó utat és biztonságos landolást! Micsoda fél év volt ez... ugye? Köszönjük, mindent köszönünk! :'-)
(A beszállást, kidokkolást, leszállást magyar idő szerint 22.30-kor kezdi közvetíteni a NASA TV élő egyenesben a Public Channel-en.)
.
"Our Soyuz spacecraft 'Olympus' stands ready for flight... tonight we set sail for the blue planet. It has been nearly 6 months, and we are being called home. I hope to one day return to this place. Seems I’ve lived a hundred lifetimes... yet I blinked, and the time has slipped away. What will that first breath be like when the hatch opens on Earth? ...I can only imagine..."
"From the ISS Cupola reflecting on a life challenge I heard long ago – 'Be strong enough to know when you are weak... brave enough to face yourself when you are afraid... never substitute words for actions. Learn to stand up in the storm, but have compassion for those who fall. Always have a heart that is clean, a goal that is high... learn to laugh but never forget how to weep.' - Until we meet again..."
(Photos: ISS, Captions: Doug Wheelock)
2 comments:
Tényleg csak egy szempillantásnak tűnik visszafelé. Van, hogy készülsz valamire, alig várod, hogy benne legyél, félted az időt, amit annyira vársz. Aztán pár pillanat, és már azon veszed magad, hogy közeledik az, amit már nem vársz: amikor véget ér. Végül rájössz, hogy szép volt, jó volt, boldog vagy, hogy mindezt átélhetted. Lapozhatsz, jön más, amit várni lehet, ez pedig örökre megmarad neked.
Come home safely, guys!
Doug-ban az volt a nagyszerű - és hiszem, hogy ez majd így lesz ezután is, hiszen attól, hogy már nem föntről fog posztolni, még ugyanaz az ember marad -, hogy megosztott velünk sok mindent. Nemcsak képeket, hanem az örömeit, álmait, időnként a kétségeit, nehezebb pillanatait is - legalábbis ezek egy részét.
Belevont minket egy világba, aminek mi nem lehetünk a részesei, és aminek az elmeséléséhez a puszta képek nem elegendőek. Az érzések, gondolatok azok, amik igazán érzékeltetni tudják, milyen az élet odafent, és hogyan éli azt meg egy ember, aki ott van. Ennyire közel senki nem hozta hozzánk, mezei Földlakókhoz a fönti világot.
És hogy ehhez magát is ki kellett adnia egy picit? Igen. És megtette. Azért, hogy elmondhassa, azért, hogy érthessük. Nem véletlen, hogy ő lett a legnépszerűbb posztoló űrhajós, akit már akkor visszatapsoltunk, amikor még javában fent volt - pedig talán ez a fajta kommunikáció kezdetben tőle állt a legtávolabb.
Ami fontos: ember maradt úgy is, hogy olyan helyen volt, ami sokaknak az álma, és bár fölrepült, nem szállt el és nem kezelt fölülről minket sem. Elsősorban ember volt, még szkafanderben is, és nem felejtette el, hogy emberekhez szól.
Post a Comment