Mostanában igencsak foglalkoztat egy kérdés, sokat töprengek rajta, de nem jutok vele dűlőre, hát, gondoltam, meginterjúvolom ebben a tárgyban ezt kis csapatot, akik itt hozzám szoktak szólni. (Meg azokat is, akik nem szólnak, csak olvasnak, hátha ezzel kapcsolatban mégiscsak van gondolatuk :-)
Amióta internetezek - nem olyan régen, valójában inkább csak azóta, hogy itt kint vagyok, de még ez sem igaz, mert igazán csak azóta "terjedtem szét" a világhálón, hogy írásban is meg merek nyilvánulni angolul, tehát kb. két éve -, sok olyan emberrel vagyok kapcsolatban a világ minden részéből, akiket személyesen nem ismerek, csak interneten keresztül.
Látom a fotóikat, videóikat, olvasom a gondolataikat, aztán valahogy elkezdődik egy párbeszéd, ami vagy továbblép a privát levelezés szintjére, ahol már sokkal több mindent megmutathat az ember magából, több mindent kimondhat, mint a nagy nyilvánosság előtt, vagy nem. A való életben meg valahol összeismerkedem emberekkel, elkezdünk összejárni, dumálni, csinálunk ilyen-olyan közös programot - szinte ugyanaz, csak a közvetítő közeg más.
Most maradjunk annál a variációnál, hogy egy kommentpárbeszédből kialakul egy privát levelezés, beszélgetés. Tapasztalataim szerint - vagy csak eddig javarészt szerencsém volt az ismeretlen ismerőseimmel -, ugyanúgy tudunk gondolatokat cserélni, mintha személyesen ismernénk egymást. Meg olyan is volt már a praxisomban, hogy interenetes ismeretségből valódi, személyes ismeretség, barátság lett - minden csak szervezés és igény kérdése.
Ami viszont nagyon foglalkoztat mostanában, az az, hogy hogy a csudába döntöm el, hogy kivel érdemes kapcsolatot tartanom, kivel nem? Hiszen nem nyomozok senki után, nem ellenőrzöm senki szavait - nem is tudnám, de ha tudnám, sem tenném -, egyszerűen csak elfogadom, amit a másik ír.
Most ott tartok a töprengésemben, hogy javarészt ilyen esetekben - ugyanúgy, ahogy személyes megismerkedéskor, hiszen aki át tud verni, az személyesen is át tud -, az intuíciómra támaszkodom. Valami olyasmire, amire a mai világban kevesen. Egyszerűen megérzem, ha valaki nem őszinte, nem azt mondja, amit gondol, vagy nem olyan ember - esetleg nem az az ember -, akinek mondja magát. Ahogy megérzem azt is, amikor valaki őszinte velem.
Az intuíció viszont - bár mostanában felkapott fogalom -, nem igazán illeszkedik be a mai világ keretei közé. Ma mindent ezerszer megvizsgálunk, leellenőrzünk, olyan tudományosak vagyunk, hogy csak na! (Már ha fordítunk erre időt, mert sajnos egyre kevesebb figyelmet fordítanak emberek arra, hogy mélyebbre, a dolgok mögé nézzenek, megtalálva a fontos dolgokat. Felszínes lett a világ, ez engem eléggé elkeserít.)
Valahogy mégis, valami ősi módszert alkalmazok ösztönösen az internetes kapcsolataimban. Valami olyasmit, ami mindig is az ember sajátja volt, de manapság már nem illik megemlíteni, mert olyan "tudománytalan". (Erre mellesleg magasból sz*rok, sosem érdekelt az aktuális trend semmiben.)
Na, szóval, azon tűnődgetek mostanában, hogy vajon mennyire igaziak azok a kapcsolatok, amelyeknek egyedüli közvetítője az internet? Most éppen ott tartok, hogy ha két ember őszintén kommunikál egymással, és nem zárják ki a személyes megismerkedés lehetőségét, akkor az lehet valódi a személyes ismeretség előtt is.
Végülis, éppen az internet miatt, sokkal több emberrel tud megismerkedni az ember, sokkal több kapcsolata lehet, és ezek a kapcsolatok nem korlátozódnak le egy városra, vagy egy országra. Teljesen természetes, hogy nem fogok csak úgy átugrani például Japánba egy hétvégére, mégis szívesen beszélgetek azokkal a japánokkal, akikkel az interneten összefutottam.
Ha jobban belegondolok, Arany és Petőfi sem ismerték egymást személyesen, mégis jóbarátoknak könyveli el őket az irodalomtörténet. Pedig ők, internet nélkül, még kevesebbet tudtak levelezni egymással.
Na. Miután ilyen klassz összevisszaságban elrebegtem a mondókámat, most már csak egy kérdés marad: valódi kapcsolatok-e az internetes kapcsolatok, vagy az internet elterjedésével megjelent az életünkben egy új, másféle emberi kapcsolat, amit internetes barátságnak nevezünk? Ti mit gondoltok erről?
8 comments:
Az internetes ismeretségnek részemről egy bizonyos időt kell kibírnia, amíg kiderül, hogy beköszönés-e. Megaztán a legtöbb ködösítő, nem valót adó "kapcsolatban levés" viszonylag kevés idő elteltével kikopik, ami pedig túléli ezt, az az a fajta, amivel igazán foglalkozni érdemes. Onnantól kezdve említhető esetleg netes barátságnak, amikor keressük egymást, szólunk a másikhoz. Aztán persze (volt már részem benne) ebből fejlődhet ki egy személyes kapcsolat is, szóval alapja lehet egy valódi, igazi találkozásnak is. Onnantól pedig akármi lehetséges.
Szóval részemről a válasz egyértelmű IGEN.
Ennyire nem részleteztem (mármint a "próbaidőt" egy-egy új netes ismeretség esetén), de azért, mert nekem ez természetes, úgyhogy eszembe sem jutott említeni :-))
Persze, ezzel én is így vagyok... Az idő választ ad erre a kérdésre. Szerintem is igen, egy megalapozásnak nagyon jó, ha nagy a távolság, akkor sem lehetetlen egy olyan mély barátságot kialakítani, mint amilyet személyesen is ki tudnál.
Köszi szépen, Gyuri! :-)
Na... Bocs, a kései válaszért. Olvastam a bejegyzésedet még Kecskeméten, csak kommentelni nem volt időm , készülök az infóra. :D
Netes ismeretségekről tudnék mint mondani. :D
Egy példa. Van egy közösségi oldal egy adott témával. Ezen az oldalon van X tag, akik fórumon és cseten beszélgetnek. Ez szerintem egy jó alap az ismerkedéshez, így azok, akik itt szimpatikusnak találják egymást, felveszik a kapcsolatot msnen is, vagy mail címet cserélnek. Aztán jön az első találkozó, ahol az oldal kis közössége összefut pár órára, ahol is kiderül, hogy akit eddig jófejnek tartottunk egy tahó, akit meg tahónak hittünk, egyébként egy jó humorú, értelmes ember, akivel jó beszélgetni.
A net egyik hátránya, hogy a felhasználok igazából személytelenek, bármit mondhatnak magukról anélkül, hogy ennek bármi következménye lenne.
Viszont ezt az emberrel csak az esze mondatja, mert itt jön képbe a te intuíciód. Ha csak azt veszem alapul, hogy te rátaláltál a blogomra, kommenteltél és így kialakult köztünk egy netes ismeretség, az egy dolog. Ez az egész abbamaradhatott volna az első, pár komment-váltás után, mégsem így történt. :D
Hogy miért, azt nem tudom, de az alapján, ahogy írsz a blogodon, vagy nálam kommentben, szimpatikus vagy, jó gondolataid vannak és ha véleményed van valamiről, azt meg is mondod akkor is, ha az teljesen az ellenkezője annak amit a másik mond. Ez pedig szerintem egy jó dolog, én speciel nem szívesen ismerkedek olyan emberekkel, akiknek nincs önálló véleményük, vagy ha van, azért is egyet ért velem, csak, hogy bevágódjon nálam.
Szóval itt csak a megérzés(ünk)játszik szerepet.
Na, de most tök jól eltértem a tárgytól. :D
Szerintem nevezhetjük valódi kapcsolatnak az interneten kialakult barátságot, ismeretséget. Semmivel sem másabb, mint az, amikor egy kávézóban ismerkedünk össze valakivel, csak -ahogy írtad- a közeg más. És, ahogy neten, úgy a személyes ismerkedésnél sem árt, ha azért oda figyelünk. (mondjuk én alapból bizalmatlanabb vagyok XD)
Ez a XXI. század csodája. :D
(Azért remélem, nem voltam túl zagyva, én itt ott rendesen bele tudtam zavarodni a saját kreálmányomba. :D )
"Egy, csak egy legény van talpon a vidéken..." - aki egy lány! XDDD Köszi, Gizmo, a szép, hosszú kommentet! :-) Nyugi, nem voltál zavarosabb, mint én a bejegyzésben XDDD
Előszöris, most szépen elpirulok, mert már megint dicséretre fakadtál (ami nem baj, csak én meg ilyenkor pirulásra fakadok :-D).
Én is jártam már úgy, hogy interneten ismertem meg valakit, aki a személyes találkozás után már nem is volt olyan szimpatikus... Meg olyan is volt, hogy szimpi volt neten is, személyesen is. Sőt, olyan is volt, hogy amíg el nem vonultunk "négyszemközti" e-mail-es beszélgetésre, szimpatikus volt, ám e-mail-ben kijött a valódi énje és azt sem tudtam, hogyan tiltsam le XD
Azt hiszem, hogy ha az ember magát adja minden helyzetben, nem színészkedik sem a neten, sem az életben, akkor nagy csalódást nem okozhat másoknak. És talán ez az, amit a legkönnyebben ki lehet szűrni, hogy ki az, aki önmagát adja és ki az, aki szerepet játszik. Ezt azért elég hamar meg lehet állapítani. És ha önmagát adja az ember, akkor már nem is olyan személytelen...
Arra hajlok én is, hogy figyelni kell interneten is, személyesen is. Egy ember, ha át akar verni, át tud, akár testközelből, napi kapcsolat esetén is. Aki meg nem akar szórakozni, az interneten át sem vacakol. Talán annyival nehezebb az internet, hogy nincs ott a másik, a metakommunikáció nem segít - de egy rutinos hazudozó már a metakommunikációt is tudja félrevezető módon használni, szóval szinte mindegy...
A kettőnk ismeretségéhez meg csak annyit, hogy nemcsak veled lett tartós az ismeretségünk, hanem a testvéreidet is "begyűjtöttem" az internetes ismerőseim/barátaim táborába menet közben XDDD Mit csináljak, jó fej trió ez a tiétek :-)
Én már többször voltam erre, csak még kommentelni nem volt időm. Valaki mindig közbeszólt. :)
Szerintem is kell egy kis idő, amit kibír egy ilyen netes ismeretség az első személyes találkozás előtt. Ez alatt kiderül, hogy ki mennyire őszinte, miről mit gondol, meg lehet e vele találni az összhangot, lehet e vele beszélgetni úgy is, ha egyébként más elképzeléseink vannak dolgokról. Aztán, az első találkozás eldönti, hogy valóban személyes találkozás lesz e, vagy csak megmarad netes eszmecserélésnek. Nem hiszem, hogy ez utóbbi baj lenne, egy értelmes beszélgetés mindenféle képpen jó. Ha meg a személyes dolog tovább fejlődik, az is jó. Egyik sem baj, ha megmarad, ha meg elmúlik, annak úgy kellett lennie. Ez persze lehet szomorú dolog is, de leglább egy ideig élt valami.
Köszi a véleményedet, Manó :-)
Szerintem az a legjobb, hogy amikor a netes beszélgetések után sor kerül a személyes találkozásra, akkor gyakorlatilag nincs különbség a kettő között. Nem úgy értem persze, hogy akkor is gépelve dumál az ember, hanem hogy az a hangulat, kapcsolat, ami már a neten megteremtődött, egyszerűen csak átkerül egy másik közegbe minden változás nélkül.
Ez persze ritka - de nem lehetetlen! És igen, szerintem is jó lehetőség a net arra, hogy megteremtsen egy alapot, aztán, hogy az tovább tud-e működni a személyes ismeretség közegében, vagy megmarad netes párbeszédnek, vagy esetleg annyinak sem, az valószínűleg a felek addigi őszinteségén múlik javarészt.
Post a Comment