Az elnémított város

Úgy hallottam, olvastam, hogy Budapesten megtiltották az utcazenét. Őszintén szólva megrökönyödtem, mert miért is kell az ilyesmit betiltani?

Ha csak arról van szó, hogy eddig engedély nélkül lehetett zenélni közterületeken - nem tudom, hogy így volt-e -, ezután pedig engedélyhez kötött a dolog, akkor nem szóltam, de sajnos azt is tudom, hogy ezidáig még egyetlen engedélyt sem adtak ki utcazenésznek, pedig az alatt a bizonyos türelmi idő alatt akár el is bírálhattak volna néhány ilyen jellegű kérelmet.

Az tény, hogy aki nem tud zenélni, az jobb, ha nem zenél nyilvánosan, de aki tud, az sem muzsikálhat? Miért? Milyen város egy város utcazenészek nélkül? Elárulom: néma, szomorú és halott.

Elmesélem, nálunk hogyan megy ez a dolog, merthogy itt, Londonban nagy kultusza van az utcazenének. Egy utcazenész mesélte nekem, akivel néhány hónappal ezelőtt szóba elegyedtem. Gitáros a srác, három éve utcazenél a londoni metróban, és köszöni szépen, jól van, élvezi.

Itt természetesen engedélyhez kötött a dolog, ezzel nincs is baj - már csak azért sem, mert az engedélyt zenészek adják ki személyes meghallgatás után. Nem, nem beszélgetésről ven szó, hanem zenélésről, az illetőnek játszania kell azon a hangszeren, amin utcazenélni akar, mégpedig nem is keveset. Nem könnyű a vizsga, de nem mindegy, ki játszik ezrek füle hallatára.

Ha megkapja az engedélyt, akkor eldöntheti, a város melyik engedélyezett pontján szeretne zenélni - mert bárhol itt sem lehet, viszont bőven van választék. A metrózenészeket tudom konkrétan, nekik hetente kell beírniuk, hogy ki melyik napon, mettől-meddig, melyik metrómegállóban akarja nyomni, így nincs ütközés, keveredés, vita. Valami helypénzt is kell fizetniük, de nem ebből a helypénzből él a város.

Ezután a muzsikus kivonul, zenél, aztán vagy átmegy egy másik helyszínre, vagy megy a dolgára.

Szépen meg van szervezve, mindenki ehhez tartja magát és nincs is fennakadás. Ők zenélnek, pénzt is kapnak az arra járóktól, a város is részesedik egy icipicit, akik meg arra járnak, azok meg jól érzik magukat, amíg hallótávolságon belül vannak - mindenki jól jár.

Nem, nem gondolom, hogy ez Budapesten működne... csak elmeséltem, itt hogyan van.

Egyébként az utcazenész nem keverendő össze a koldussal. Az utcazenész zenész, a koldus meg koldus.

Aki régebben olvas, vagy korábbra is visszaolvasott ebben a blogban, azok találkozhattak a Covent Garden-ben játszó zenészekkel - na ők is utcazenészek. Nyaranta számtalan meghívásuk van mindenféle fesztiválokra, időnként napokra, hetekre eltűnnek Londonból. Rendes műsoruk van, a zene mellett koreográfiával, összekötő szövegekkel, gyakorlatilag ugyanúgy funkcionálnak, mint bármelyik másik zenész, csak az ő terepük az utca, vagy a fesztiválok színpada. Rendszerint képzett zenészek, vagy ha nem, hát annyira tehetségesek, hogy nem is hiányzik senkinek sem a papír arról, hogy tudnak zenélni. Ugyanúgy van rajongótáboruk, mint a rockzenekaroknak, vannak olyan utcazenész csapatok, illetve emberek, akik ugyanolyan népszerűségnek örvendenek, mint színpadon működő társaik.

Az utcazene a zenei világon belül egy ugyanolyan elfogadott és elismert - egyébként nem könnyű - ágazat, mint a klasszikus muzsikus, vagy a rocksztár, vagy bármi más.

Sajnálom, hogy Budapesten ezután nem lesz még hasonló hangulat sem a város egy-egy pontján, mint itt. Sajnálom, hogy, úgy tűnik, mindent megtesznek a drága politikusok, hogy az emberek elfelejtsenek mosolyogni, örülni, egy-két percre elfeledkezhessenek a gondjaikról a zene hallatán.

Halott, szomorú, rideg város lesz ezután Budapest...