Ma este átcsattogtam Alpha barátomhoz netezni. Anita épp egy új víruskeresőt töltött le a gépére, nagyon dolgozott vele, úgyhogy felkerekedtem.
2 nap óta ma láttam először Alphat, amikor munkából hazafelé battyogtam, támasztotta a net-kuckó ajtaját. Amióta Ramadan van sem élő, sem holt szegény, legalábbis napközben.
Ma viszont volt alkalmam este is megcsodálni. Az alkalmazottjától béreltem egy gépet fél órára, és éppen el voltam merülve a net nyújtotta információkban, amikor nyílt az ajtó és egy nagyon fekete embert láttam nagyon fehér lepedőben besétálni. Láttam már ilyet nem egyet, nem is akadtam fenn rajta, viszont ez a fekete ember nagyon ismerősnek tűnt. Visítottam, amikor felfedeztem, hogy Alpha az :) Mint kiderült, az esti közös imára öltözött ki ilyen csodafehérbe és megkérte az ott lévő netezőket, hogy jegyezze meg mindenki, hány perce van hátra, mert holnap leszörfözhetjük, most viszont zár, mert időre megy. Kis nógatás után kikapcsolgattuk a gépet és már éppen cihelődtem, amikor elém rakott egy dobozt. Hát, valami cukros mázban meghempergetett datolyák voltak benne, a datolyákban meg egy-egy fél dió - igazi csemege a magamfajta édesszájúnak :) Muzulmán csemege! Alpha tesójával közösen fel is faltuk az egész dobozzal, igazán "nice" volt :) Asszem, meg is kérem, hogy hozzon Anitának és nekem 1-1 dobozzal, ha megint megy közösen imádkozni. Holnap pedig, ha összejön a dolog, lefotózom teljes moszlim "harci díszben" és bemutatom nektek most már személyesen is Alpha barátomat :)
Klassz, hogy itt annyiféle ember él, annyiféle bőrszínnel, vallással, szokással, kultúrával és nagy tömegben. Itt aztán meg lehet tanulni a békés egymás mellett élést! :)
Most pedig - régebbi ígéretemhez híven - megkísérlek felrakni pár fotót London közepéről. Nem mostanában sétálgattam arrafelé, csak - bevallom őszintén - eddig lusta voltam vacakolni vele. Ismerősökkel találkoztam a Charing Cross Station-nél (metróállomás) és ott kattogtattam el párat. Sajnos akkor több időm nem volt bejárni a terepet, pedig látótávolságban volt a Big Ben és a Westminster Apátság, de hát...
Sebaj, legalább tudok felrakni máskor is fotókat, lesz téma :)
Íme, a londoni taxik. Van belőlük mindenféle színű, ők az elegáns feketék :)
A Charing Cross metrómegálló, a kép elején pedig egy vidám, piroskás taxi. Mondtam, hogy többféle színben létezik. Vannak egészen tarkák is :)
A Trafalgar square és előtte a Nelson's column (Nelson-emlékmű), előtte pedig egy nagy piros "taxi" :)
A National Gallery, majd egyszer ide is eljutok. Valahol nem messze tőle van Királyi Lovasgárda kaszárnyája, ahol a messze földön híres őrségváltás zajlik.
No comments:
Post a Comment