Tegnap reggel hatalmas elmenyben volt reszem. Hajnalban felmasztam a 253-as buszra, annak is az emeletere es ledobtam magam egy fekete fiu melle az elso ulesre. Aztan kornyadoztam, ahogy kora reggel mindig. A gyerek a szokasos volt, semmi extra, dzseki, MP3 a fuleben, olyan volt, mint minden normalis fekete huszon-fiu errefele, nagy figyelmet nem is szenteltem neki.
Aztan megszolalt a srac telefonja. Fel is vette. Es attol, amit hallottam, csak azert nem estem hanyatt, mert ultem es tamasztottam a hatamat. Gyerekek, azt a gyonyoru, eredeti, fulet gyonyorkodteto oxfordi inglist, amit ez a fiu megengedett maganak ott a buszon... zene volt fuleimnek! Egyszeruen nem birtam nem odafigyelni, pedig nagy bunkosag mas telefonalasaba belehallgatni. De hat nem a tema erdekelt, hanem az, ahogyan birta hasznalni ezt a nyelvet. Semmi feketes beutes, semmi lazan kezelt duma, semmi hanyavetiseg, lustasag... Dallamos volt, szep, minden szava ertheto, semmi elharapas, semmi szleng - es mindez egy olyan ember szajabol, akirol meg veletlenul sem gondolta volna az ember csak ugy ranezesbol, hogy ilyet is tud.
Hat, ernek meg meglepetesek :)
No comments:
Post a Comment