Már megvolt, hogy ma miről írok, csak előtte megnéztem a leveleimet a mailbox-omban és az iwiw-en. És kaptam a hírt, hogy valaki, aki hozzátartozott a gyerekkoromhoz, akinek mindig volt ideje, türelme, energiája rám, hozzám, az akkor 3-5-7-10 éves gyerekhez, elment. Most azon gondolkodom, vajon hány 20 év körüli fiúban van annyi odafigyelésre való hajlam, hogy egy kisgyerekkel, aki még csak nem is a rokona, "haverkodik", mint ez a fiú - vagyis azóta már férfi, családos ember - tette anno velem.
Ne haragudjatok, hogy most nem írok Londonról. Azt hiszem, a gyermekkorunk őrzőinek elmúlásaval együtt múlik el a gyerekkor fokozatosan, és így válunk sok-sok év alatt folyamatosan felnőtté. Nem jó érzés. Ilyenkor az ember duplán gyászol. Az embert is és a saját múltjának azt a darabját is, amit az illető a távozásakor magával vitt.
Legyetek türelemmel, kérlek, holnapig, egy napot a gyásznak és az ő emlékének szentelek...
No comments:
Post a Comment