Esti pecázás

Mostanában pecázom.

Na nem kell megrémülni, nem török semmiféle vizi állat életére, egyszerűen csak reggelente és esténként, amikor a reggeli, illetve esti itókámat (forró csoki) iszogatom, újabban kiülök a hátsó ajtóba egy székre és úgy nézelődöm. Bori - az egyik lakótárs - nevezte el ezt a pozitúrát pecázásnak és azóta már általános lett :)

Most is épp onnan jövök. Holnap nem dolgozom, tehát most megengedhetek magamnak némi tovább való fennmaradást, úgyhogy lehoztam Anita gépét a konyhába és írogatok :)

Néztem a szemközti házakat, a csillagokat, a lámpákat, az estét és valahogy nagyon ismerős volt minden. Nem azért, mert minden este ezt látom (dehogy látom, sokszor csak nézem!), hanem Isten tudja, miért. A szomszéd szélcsengője csilingelt, a kandúr most távozott a szomszédból, csönd van, hűvös és picit fúj a szellő. Időnként a "waiter"-ek berobbannak a konyhába (szintén lakótársak, pincérek), hangoskodnak 1 percet, aztán kimennek és újra a csöndet hallgatom. Béke van bennem és körülöttem. Olyan távolinak tűnik most a nyüzsgés, zaj, ami körülvesz napközben, mintha az egy másik életem volna, amit ezzel párhuzamosan élek. Vagy mindig ezt az esti nyugalmat viszem magammal, ezért nem bolondulok bele a stresszes rohanásba, csak éppen nem veszem észre, hogy valami/valaki itt belül megóv?