Nem érdekel, hogy a románok nem szeretik a magyarokat. Az sem érdekel, hogy ez kölcsönös. Teszek rá. Ezennel deklarálom azt a különbékét, amit már a szülinapomon itt belül, a lelkemben a magam részéről megkötöttem a románokkal.
Oka? Íme:
Újra a Covent Gardenben jártam igazi muzsikát hallgatni és megintcsak az a bukaresti fiú "prímáskodott". És most még szebben húzta, mint múltkor... Nemcsak a cigányzenét. Azt is. Meg mindent. Párat szólózott is olyan virtuozitással, hogy belehaltam. Többször.
Szivesen meghallgatnám, amikor komolyan játszik. Mármint nem az utcán.
Na nem mintha az egész csapat nem lenne jó, mert fergetegesek; tehetségesek egytől egyig és olyan, de olyan hangulatot csinálnak... viszont ez a srác egyszerűen... na, most fogyott ki a fejemből még a magyar szótár is.
Részemről no acsarkodás a jövőben. Még az a pici sem, ami azért nagy ritkán nálam is be-becsúszott. Olyan mértékű és minőségű zenei sokkot kaptam - pozitív értelemben -, ami nyomtalanul törölt ki minden tanult ellenérzést. Merthogy ezt tanulja az ember, nem ezzel születik... Ez a fiú egy pillanat alatt kihegedülte belőlem.
Vége, béke van. Így sokkal jobb. Ajánlom mindenkinek.
A muzsika csodálatos hatalma...
(Videók febr. 6-nál. Linkelni nem tudok, lapozz oda, vagy taníts meg :-)
No comments:
Post a Comment