2 October 2009

Kártyáztam

Nem, nem ultiról, vagy pókerről van szó, pusztán arról, hogy benyelte a bankkártyámat a gép. Két segítőkész fickóval próbáltuk, de nem tudtuk tőle visszaimádkozni. Annyit még megtett a vén csotrogány, hogy kiöklendezett egy papírt, amin az állt, hogy keressem fel a bankomat... na, ezzel ki voltam segítve. A telefonomon alig van lóvé, a bérletemet is tölteni kellett volna, meg vásárolni is akartam hazafelé... Így hát délutáni program lemond, spurizik a bankba, merthogy az meg ötkor zár... és persze a baleset fél 5-kor történt.

Mázlim volt, be tudtam még zárás előtt slisszanni. Tartottam tőle, hogy bonyolult lesz az ügyintézés, hiszen semmi sem volt nálam; ahogy a géptől eljöttem, úgy érkeztem a bankba kártyaszám, mifenék nélkül.

Szerencsére ez Anglia, így ha már a kártyanyelő automaták nem megbízhatóbbak, mint magyarországi társaik, legalább az ügyintézés nem volt bődületesen szörnyű. Kivártam a soromat és elmondtam a hölgynek, mi történt. Odaadtam az automata pontos helyét - szerencsére a házunkkal szemközti Tesco melletti gép volt, a tescósok meg ismernek, pikk-pakk megadták a pontos címet. Még elkérte a hölgy az útlevelemet, aztán pötyögött ezt-azt a számítógépbe, aminek az lett az eredménye, hogy érvénytelenítette a kártyámat, és mivel már a pénztár nem volt nyitva, holnapra adott egy papírt, hogy tudjak felvenni pénzt. Szerencse, hogy ez a bankfiók közel van és szombaton is nyitva tart... és szerencse, hogy itt a bankosok nem vacakolnak, hanem szolgáltatnak, és nem nehezítik meg az ember dolgát és életét.

Október 10-én érkezik meg az új kártyám. Addig meg csak elleszek valahogy... majd megkeresem a csekkfüzetem :-)

2 comments:

kihaeennem said...

Legtöbbször éjszaka veszek fel pénzt a kártyámról, általában olyankor már elég kevés, vagy éppen semennyi nincs nálam, és szinte mindig eszembe jut, hogy milyen ciki lenne, ha behúzná a kártyát az automata! Szerencsére eddig még sikerült ezt elkerülnöm! :P

Andi said...

Most már ezen tapasztalatok birtokában azt javaslom, változtass a pénzfelvevési szokásaidon :-P
Én is évek óta használok kártyát, már Mo-on is használtam, amikor bejött és még soha nem nyelte el a gép.
Ha mindez 5 után történik, amikor már nem tudom letiltatni, a frász törögetett volna ma reggelig, hogy esetleg másnak meg kidobja, az meg használja...
Azt hiszem, ezek után én is fogok itthon tartani egy kis cash-t, ha ne adj' Isten megint benyelné a kártyámat valamelyik tréfás kedvű automata.

Ja, egyébként a történet vége: ma reggel bementem a bankomba és útlevélre felvettem pénzt. Itt, kérem, szolgáltatás van, no meg rend és precíz nyilvántartás! :-D