Megnéztem az Avatart

Visítva menekülök a rajzfilmektől, kb. negyedóráig bírom, aztán fölállok és otthagyom. Most is majdnem ez történt. Szerencsére nem moziban láttam, úgyhogy visszaülhettem és folytathattam egy rövid séta után ott, ahol abbahagytam.

Azért szántam rá magam mégis, hogy rajzfilmet nézzek (bocs! animációs, de az számomra ugyanaz), mert mindenki áradozott róla és kiváncsi lettem. Most, hogy láttam már, újra megállapítom, hogy fordítva vagyok bekötve.

Hát... a rajzfilmeket nem szerettette meg velem, viszont ennek a filmnek ugyanaz a mondanivalója - mert van neki, nem is értem, miért nem veszik észre? -, amit én is szajkózok már évek óta. Hogy az ember - tisztelet a kivételnek - erőszakos, ostoba, gyáva, elbizakodott és egocentrikus barbár; ahol megjelenik, ott megöli a harmóniát, szépséget, természetességet ahelyett, hogy tanulna másoktól és bölcsebbé válna. Hogy nem leigázni kell a világunkat, hanem élni benne és tiszteletben tartani annak törvényeit, akkor majd az is tiszteletben tart bennünket. Nem uralnunk kell, hanem a részévé válnunk, belesimulnunk, együttműködnünk vele. Mások világát meg békén kell hagyni, hiszen nem az az egyetlen követendő életmód, amit az ember (értsd: a nyugati, "civilizált" ember) képvisel, sőt.

Tetszett a film. Elsősorban nem a látvány (bár tény, hogy az sem mindennapos), hanem az üzenete miatt. Remélem, a nagy 3D-zésben azért ez is eljut majd a T. publikumhoz.

Cameron meg már a második sci-fi rendező, aki idén belopta magát a szívembe :-)