Kép, ravaszdi barátunk, mjuzik

Rám szóltak, hogy nem írom a blogot. Jóvanna, volt mostanában izgalom bőven, elterelődött a figyelmem. Persze az Il Divo nem maradt ki az életemből, bőszen pakolgattam fel a videóikat a Facebook-ra mindenki örömére (vagy csak türelmes a csapat? :-).

Viszont miután így noszogatva lettem, úgy döntöttem, megmutatom nektek, mit pillantok meg, amikor bekapcsolom a laptopomat. Ezt a képet. Vagy inkább fotómontázst. Kissé szürreális párosítás, de egy közös van a Star Trek-ben és Carlos-ban: én. Mindkettőjüket csípem, nem is kis mértékben. Így már nem is annyira fura, hogy kitettem a fiút a Star Trek-űrbe; ráadásul így megvan a magyarázat is, hogy miért nem hallani a hangjából egy kukkot sem: az űrben nem terjed a hang. Ám amikor ránézek erre a képre, mindig hallom itt, belül :-)

Állandó jellegű rókakománk - akiről már egyszer írtam egy fotókkal illusztrált postot régebben - éppen nemrég sétált el az ablak alatt. Gazdag lelőhelyekre bukkanhatott mostanában, mert nagyon jó húsban van - vagy csak a téli bunda csal ennyit? nem hiszem. Most viszont pórul járt őfortélyossága, mert mire idebaktatott, a gonosz kukásautó elvitte az összes szemeteszsákot az utcából és nem volt miből szemezgetnie. Ennek ellenére rókánk nem tűnt letörtnek. Megállt a járda közepén vakarózni, azután kényelmesen átkelt az úttesten, és - ahogy jólnevelt városi rókának illik - mielőtt lelépett volna a járdáról, szépen körülnézett. Jobbra, majd balra, ahogy kell. Azt hittem, lefordulok az első emeletről a visszafojtott... khm... röhögéstől.

Remélem, most már minden hiányérzetes igényeit kielégítettem; elhúzok aludni, mert ez a nap hosszú volt...

Azért nem hagylak benneteket zene és Il Divo nélkül, jó lesz altatódalnak is - bár 2:19-től valahogy mindig felvillanyozódom, nem is értem, miért... ;-) (Ráadásul, ha jól tudom, most éppen hazajöttek Londonba regenerálódni - ugyanabban a városban tartózkodunk! London a világ közepe! :-D)