Hét év Tibetben

A II. világháború elején egy szőke osztrák hegymászó, Heinrich Harrer néhány társával elindul meghódítani a Himaláját magára hagyva várandós feleségét. Az akkor még Britanniához tartozó Indiában elfogják a németekből és osztrákokból álló csoportot és hadifogoly táborba viszik őket. Sikerül megszökniük, ám Heinrich különválik a csoporttól és egyedül indul útnak. Nem hajtja semmi haza, távollétében felesége elvált tőle, fia egy másik férfit nevez apjának. Elérkezik Lhaszaba, a Dalai Láma otthonába, ahová külföldi nem teheti be a lábát. Őt mégis befogadják és évekre Tibetben ragad. Megtanulja a nyelvüket, szokásaikat, barátokat szerez, mérnöki tudását kamatoztatva beilleszkedik a tibetiek közé.

Egy napon üzenetet kap az akkor még gyerek Dalai Lámától, aki magához kéreti, hogy építsen Lhaszaban egy mozit. Heinrich és a nagyjából fia-korabeli szerzetesfiú összebarátkoznak és mindketten sokat tanulnak a másiktól. A keserű, lelkiismeretlen, egocentrikus Heinrich együttérző, figyelmes, nyíltszívű emberré válik fiatal barátja hatására. A boldog napoknak a kínaiak megszállása vet véget. Tibet függetlensége véget ér, a tibetiek pedig kérik a Dalai Láma politikai nagykorúvá tételét, ami meg is történik. A szertartás után Heinrich hazatér Ausztriába, hogy fiával megismerkedjen és rendbehozza az életét. A Dalai Láma pedig még évekig Lhaszaban marad, amíg csak lehet. 1959-ben végül Indiába menekül, ahol jelenleg is él.

A film valós történetet dolgoz fel, Heinrich Harrer és a Dalai Láma ma is barátok. (A film pedig nem újdonság a számomra, csak most jött el az ideje, hogy írjak róla.)

A XIV. Dalai Láma a buddhisták szerint a könyörületesség bóddhiszattvájának 14. inkarnációja, azaz Buddha-inkarnáció. Fogadalma szerint addig marad itt a földön újra és újra emberi testet öltve, amíg ebben a világban létezik a szenvedés. Missziója az emberek kivezetése a szenvedésből. Egyszerű szerzetesnek és tanítónak tartja magát. Egy olyan ember, akinek a puszta jelenléte elég ahhoz, hogy vígaszt tudjon nyújtani, erőt tudjon adni, vagy meg tudjon nevettetni bárkit. A szeme tisztán csillog, a mosolya tündököl, a szava egyszerű és őszinte. Szívből szívhez beszél; megérted, bármilyen nyelven szól is.

Most pedig jöjjön egy kis Láma-humor bizonyítandó, hogy ez a kedves öreg bácsi nem csak komolykodni tud, hanem még mindig ott él benne a hajdani csibész kisfiú: