Engem, kérem, becsaptak! Csúful rászedtek, aztán a szemembe hazudtak és jót nevettek. Mindez történt pedig a tegnapi németországi Forma 1 futamon, amikoris a Ferrari - most már azt kell mondanom, hagyományaihoz hűen - visszaparancsolta a második helyre a versenyt vezető Felipe Massát, hogy a másik ferraris pilóta, Alonso kerülhessen a helyére. Történetesen az ezzel kapcsolatos rádióforgalmazást bejátszották a rendezők az adásba, sok millióan hallhatták a szabálysértő csapatutasítást, azután pedig a bocsánatkérést. (Ezeket a YouTube-on is meg lehet találni, én nem piszkítom be ilyesmivel a blogomat, akit érdekel, könnyen rájuk bukkan sok példányban.)
Mindezek után a Ferrarinak még volt bőr a pofáján azt nyilatkozni, hogy Massa önként és dalolva adta át a vezető pozíciót csapattársának. Frászt, ennyire hülyének azért ne nézzenek, csak rá kellett nézni a kis brazilra, hogy az ember lássa, bizony nem örömmel mondott le a tegnapi aranyérmétől. Melyik sportoló mond le önként a győzelemről, amiért egészen addig hajtott? Komolyan azt hiszi a Ferrari, hogy ennyire sötét vagyok, hogy ezt beveszem? Komolyan azt hiszik, hogy süket vagyok, és nem hallom, amit sok(k)milliomod magammal hallottam? Vagy hogy jobban hiszek nekik, mint a saját fülemnek? Kikérem magamnak!
A Ferrariban már nem először csalódom, pár éve szintén egy brazilt, Barrichello-t parancsolták a második helyre Schumi kedvéért. A két eset között csak annyi volt a különbség, hogy Schumi mérges volt emiatt, Alonso pedig magától értetődőnek vette, hogy ez neki jár. (Nem jár. Ha olyan jó pilóta, előzzön.)
Ami még kiakasztott, az a két magyar riporter volt. Nem tudom, kik voltak, honnan szalajtották őket, nem is érdekel, de ilyen szakbarbár módon, ahogy ők tették, nem lehet kommentálni az eseményeket. Folyamatosan csapatérdekekről beszéltek elfeledkezve arról, hogy ugyan minden csapat két autót állít rajthoz, ez attól még nem csapatsport, hanem egyéni. Az győz, aki gyorsabb, ügyesebb, szerencsésebb, jobb autóban ül. Legalábbis annak kellene győznie. Kommentátoraink meg folyamatosan a pénzcentrikusság mellett érveltek elfeledkezve arról, hogy ők sportriporterek - bár most már erősen megkérdőjelezem ezt is -, nem szponzorok, menedzserek és bankárok. Vajon ki ültette oda ezeket a laikusokat Forma 1-et közvetíteni??? Vissza Palikot, ő legalább ért hozzá.
Arról persze senki sem beszél, milyen törést jelenthet a hátrakényszerített pilóta számára ez a döntés. Akinek már szinte a kezében volt a győzelem, amiért kűzdött, mióta a sérülése után visszatért a F1-be. Arról senki sem beszél, vajon mi motiválhatja ezek után Massa-t, hiszen az egész világ előtt jelentette ki ily módon a saját csapata, hogy "nem vagy fontos". Nem csodálkoznék, ha megbánta volna már, hogy aláírta a szerződése meghosszabbítását a Ferrarinál.
Kimi Räikönnen - az én kedvenc pilótám az utóbbi években - saját bevallása szerint azért szállt ki a Forma 1-ből, mert felháborította, hogy mennyire pénzcentrikussá vált ez a sport. Kimi nem hagyta irányítani magát, élte az életét, közben hozta az eredményeket, nyert világbajnokságot, aztán megkeseredett szájízzel hagyta faképnél a műszaki sportok fejedelmének titulált cirkuszt. Most más kategóriában versenyez, és köszi, jól érzi magát. Igaza van.Azonnal adják vissza az Ayrton Senna-féle időket, amikor még a F1 az volt, aminek lennie kellett, látványos, izgalmas verseny, amiben még nem a pénz volt a mozgatórugó, hanem a pilóták és a technika. Amikor a versenyző még lehetett ember, nem csak egy távirányítással működtethető robot, akinek az "off / on" kapcsolóját aszerint nyomkodják, hogy a főnökei hogyan keresnek rajta több pénzt.
Adják vissza a versenyek jó ízét, az izgalmat, a látványt, az emberségét ennek a sportnak! Adják vissza nekünk a Forma 1-et!
(Kapcsolódó poszt: http://nilsco.blogspot.com/2010/07/formula-1-puder.html )
2 comments:
Post a Comment