Plötty vagyok

Ti voltatok már plöttyek?

Tudjátok, az olyan izé... amikor csak ideülsz, meg odaülsz, belekezdesz egy filmbe, de rájössz, hogy nincs is hozzá hangulatod, tehát belekezdesz egy másikba, de ahhoz sincs, úgyhogy elpakolod a DVD-idet a fenébe. Vagyis a helyükre. Megnézed a postádat, írsz a Twitterre, felraksz egy videót is, mert ha már lúd, akkor legyen kövér, ugye, meg már a követőid is megszokták az esti mese helyetti esti muzsikát tőled - mindenkinek van valami bogara...

Csukódik le a szemed már hétkor, de aludni nem tudsz, viszont fönt lenni sem nagyon, de ha már választani kell, akkor inkább az utóbbi, úgyhogy csinálsz egy laza teát és behörpölöd, és ha már úgyis a szádat és az azzal összefüggő emésztőrendszeredet foglalkoztatod, akkor meg is vacsorázol, szépen, komótosan.

Azután visszaülsz a géphez és megnyitod a blogodat, hogy most valami nagyon ütőset írsz, mert zsong a fejed a gondolatoktól, de amikor már ott vagy, egyetlen épkézláb mondatot nem tudsz összehozni... Végül bepötyögöd a poszt címét: "Plötty vagyok", és a magvas gondolatok lehetőségét is elveted erre az estére, mert látod, hogy fölösleges erőlködni.

Na, ez a plöttység. Ismerős? ;-)