Barátom és bloggerina-társam, Manó, ma kipottyantott a fejecskéjéből egy szösszenetet a blogjára, ami annyira megtetszett, hogy gyorsan el is kuncsorogtam tőle. Íme az iromány, az eredetit pedig sok társával együtt ezen a blogon találja, aki olvasgatni szeretne.
Meg...?
A fiú csillogó szemmel nézett a lányra. Egész bensőjében érezte, hogy szüksége van rá. De még nem merte bevallani. Nézte, nézte azt a kék szempárt, a kedves arcot körülölelő világosbarna hajzuhatagot, az íves, karcsú nyakat. Végül vett egy mély lélegzetet, egy kicsit elpirult, és belekezdett:
- Meg...? - eddig jutott, amikor fülig vörösödve elakadt.
A lány visszanézett rá szemében vidám csillogással, ajkán nevető mosollyal, és azt felelte:
- Igen, megeheted az utolsó palacsintát.
No comments:
Post a Comment