Huh, de régen jártam erre blogírás címén, azt hiszem, kicsit elraboltak a hétköznapok és a hétköznapok csodái :-)
Leonardo da Vinci kiállítás van most nálunk a National Gallery-ben, időszaki, januárig vagy februárig lehet megtekinteni a Mester idehurcibált festményeit, amelyek között az Utolsó vacsora is ott van. Nemrég volt szerencsém megnézni a kiállítást, ha esetleg ugyanez az összeállítás Magyarország felé is eltéved majd valamikor, mindenkinek szívből ajánlom! :-)
Mi is történt még... Kb. két hete (? NilsCo, segíts!) elindult a Mars felé az újabb marsjáró, a Kíváncsiság, azaz Curiosity. Viszi a nevemet is magával, tehát, mire nyáron landol a vörös bolygón, addigra várható, hogy rendes marslakó módjára bezöldülök és apró antennákat növesztek a fejem búbján.
Nem, nem őrültem meg teljesen, csak amikor Doug barátunk még fent tanyázott az ISS-en, jóval lelkesebb figyelője voltam a világűr eseményeinek, és akkor lehetett nevet küldeni a marsjárónak, aki minden nevet egy chip-en elhurcibál a Marsra. Hát, én sem maradhattam ki a jóból, legalább most már a NASA-nál is szerepelek. Eggyel több, vagy kevesebb hely, már édesmindegy... :-D
Beköszöntött a tél. Először majd lefagyott a hátsó felünk (nekem konkrétan, ilyet még életemben nem éreztem!), de mostanra már normalizálódott a helyzet és egészen londoni tél vette kezdetét esővel, időnként köddel, enyhe hőmérséklettel, hellyel-közzel napsütéssel.
Aztán mi is van még... Van még valami egy idő óta, ami fontos a számomra, de erről nem akarok beszélni. Egy nagyon klassz, izgalmas, kalandos, időnként komoly és tanulságokkal teli felfedező úton veszek részt, aminek a vége talán az lesz, hogy rájövök, hogy ami távolinak tűnik, az tulajdonképpen nagyon közel van, ami idegennek látszik, az valójában teljesen baráti, valamint hogy lehetetlen nincs, ellenben csodák igenis vannak és hogy a 2x2 nem mindig 4, és milyen jó is, hogy ez így van...
Remélem, elég titokzatos voltam, úgyhogy most szépen itt is hagylak benneteket kétségek között... :-P
No comments:
Post a Comment