Tegnap este majdnem a lap tetején idézett kis barátunk nyomdokaiba léptem és csaknem megszelidítettem egy rókát. A koma - mint minden nap - itt korzózott kis udvarunk kerítésének a tetején (hogy a túróban nem esik le arról a 2 centi széles - vagyis keskeny - deszkáról?), amikor megláttam és különböző hangokat kezdtem kiadni. A cuppogásra reagált, úgyhogy hívogatni kezdtem. El is indult, de a végén úgy döntött, hogy inkább fél, mint kiváncsi és leugrott a kerítésről.
Őszintén szólva kicsit megkönnyebbültem, mert részint akármilyen szelíd is, azért mégiscsak egy vadállat, másrészt akármennyire is nem létezik Angliában a veszettség című betegség, azért harapni-karmolni tud a jószág, arról nem is beszélve, hogy a dolog milyen hatással lett volna azokra a lakótársaimra, akik már a szomszédból át-átszökdöső csecsemő-kutyustól frászt kapnak. Szóval most előbb cselekedtem, mint gondolkodtam - valahogy kibújt belőlem az őstermészet őslánya. Szerencsére róka komának több esze volt és nem kért arra, hogy szelidítsem meg :)
No comments:
Post a Comment