23 March 2012

Óraátállítás - már megint

Itt a tavasz, melegszik az idő, nyílnak a virágok, süt a nap. No meg most hétvégén elérkezik a tavaszi óraátállítás ideje.

Március 24.-ről 25.-re virradó éjjel 2-ről 3 órára kell előretekerni az órákat. Ellopnak tőlünk teljes 60 percet... ;-)

Valaki látja értelmét ennek a sok ide-oda tekergetésnek? Mert én, azon felül, hogy jól összezavarják a népet, más értelmet nem igazán találok benne...

12 February 2012

Whitney Houston (1963. augusztus 9. - 2012. február 11.)

Nem tudtam aludni, hajnali 3-kor böngésztem az internetet. Akkor bukkantam rá a hihetetlen hírre: a pop királynője életének 48. évében elment.

Nyugodj békében, Whitney...

11 February 2012

Fél évszázadnyi zene

A zenéjükön nőttem fel, aztán az egyik csapatommal játszottam is a zenéjüket éveken át. Mindig szívesen hallgattam, hallgatom őket. Azok közé tartoznak, akikről úgy gondolja az ember, mindig lesznek, soha nem lesz vége...

Idén vége lesz, legalábbis az élő koncerteknek. Az Omega zenekar hosszú pályafutását idén, az 50. jubileumi évében befejezi, ennek alkalmából tavasszal még egy utolsó turnéra indulnak a fiúk. A zárókoncert Budapesten, a zenekar születésnapján, szeptember 23-án lesz. Aztán vége. Maradnak a régi koncert- és rádiófelvételek, lemezek, YouTube-videók...

Vajon gondoltak-e arra a srácok, amikor 1962 őszén megalakultak, hogy fél évszázadon át fogják szórakoztatni a magyar és külföldi rajongókat? Biztos nem, ki lát a jövőbe?

Aki szereti az Omegát, az ebből a cikkből megtudhatja a tavaszi koncertsorozat színhelyeit és szaladhat jegyért. Ahogy Omegáékat ismerem, nagyszerű lesz, frenetikus, emlékezetes, olyan igazi "omegás".

Köszönjük, fiúk, hogy valamikor nagyon régen, azon az átbeszélgetett, franciaországi éjszakán úgy döntöttetek, hogy nem indultok a világhír felé, hanem magyar zenekar maradtok, a miénk. Gyönyörű évek voltak, és szerencsére azért millió külföldön eladott lemez bizonyítja, hogy még így is megismertek és megszerettek benneteket más országokban is. Büszkék vagyunk rátok.

Persze folytatódnak ezek az évek, hiszen azzal, hogy nem fogtok élőben zenélni, nem szűnik meg az Omega-muzsika, ezután is hallgatni fogjuk.

És most egy videó a kedvenc Omega-dalommal, mégpedig egy közös videó, hiszen a másik legendás csapat, a német Scorpions, akikkel Omegáék sokat zenéltek együtt, éppen most járja utolsó, világkörüli koncertkörútját. Búcsúznak Klaus-ék is...

És most már csak egy kérdés maradt: ha mindenki, aki számít, abbahagyja, ezután ki fog zenélni...?

4 February 2012

Hull a hó és hózik...

Ismét illetlenül viselkedik az időjárás errefelé. Havazik... itt... Most már panaszt fogok tenni, csak nem tudom, ki az illetékes elvtárs... Micsoda neveletlenség ez időjárás úrtól... Londonban... De legalább hideg nincs.

26 December 2011

A világ hét csodája

Egy csapat diák azt a feladatot kapta, hogy készítsenek egy listát arról, mit tekintenek ők a világ hét csodájának. A következők kapták a legtöbb szavazatot:

1. Az egyiptomi piramisok

2. A Tadzs Mahal

3. A Grand Canyon

4. A Panama-csatorna

5. Az Empire State Building

6. A Szent Péter székesegyház

7. A kínai Nagy Fal

Amikor a tanár összeszedte a szavazatokat, észrevette, hogy egy diák még nem végzett a listájával. Így megkérdezte a lányt, hogy mi a problémája a lista elkészítésével. A lány azt felelte:

- Nem teljesen tudom eldönteni, olyan sok van.

A tanár azt mondta:

- Oszd meg velünk, amid már van, talán tudunk segíteni befejezni.

A lány hezitált, de aztán felolvasta:

- Szerintem a világ hét csodája a következő:

1. Látni...

2. Hallani...

3. Tapintani...

4. Ízlelni...

5. Érezni...

6. Nevetni...

7. És szeretni.

A teremben olyan csönd lett, hogy a légy zümmögését is hallani lehetett volna.

Az egyszerű és hétköznapi, általános dolgok elkerülik a figyelmünket, és amit természetesnek tartunk, azok valóban csodálatosak.

Egy szelíd figyelmeztetés: A legértékesebb dolgokat az életben nem lehet megvásárolni, vagy kézzel felépíteni. Ne legyél annyira elfoglalt, hogy ne vedd észre ezt!

24 December 2011

17 December 2011

Űrbuszok

Új emeletes buszokat kapunk, az első példányok tegnap álltak munkába. A polgármesterünk, Boris Johnson négy évvel ezelőtt megígérte, hogy mire olimpia lesz, felújítja az emeletes busz-parkot. Neki is látott, valóságos űrbuszokat állít csatasorba.

Az új buszok átveszik a csuklósok helyét (helyes! Londonba nem valók csuklós buszok!), valamint gazdaságosabb is az üzemeltetésük, mert valami vegyestüzelésű szupermodern villany és diesel kombinációs Siemens motor van bennük, így a fogyasztásuk a mostani buszokénak a fele lesz, a levegőszennyezésük pedig az előzőkének szintén a töredéke. Az áruk viszont éppen emiatt borsos, de hát azt meg csak egyszer kell kifizetnie a városnak.

Saját szememmel még nem volt szerencsém az új jószágokhoz, utazni meg pláne nem utaztam rajtuk, de amint megpillantok egyet, kipróbálom, mert nekem azon utazni kell!

Ilyen az új busz elölről...:

...hátulról (a hátsó fellépőn maga a polgármesterünk vidul)...:

...és belülről:

10 December 2011

Egy hónap hallgatás után ismét jelentkezem

Huh, de régen jártam erre blogírás címén, azt hiszem, kicsit elraboltak a hétköznapok és a hétköznapok csodái :-)

Leonardo da Vinci kiállítás van most nálunk a National Gallery-ben, időszaki, januárig vagy februárig lehet megtekinteni a Mester idehurcibált festményeit, amelyek között az Utolsó vacsora is ott van. Nemrég volt szerencsém megnézni a kiállítást, ha esetleg ugyanez az összeállítás Magyarország felé is eltéved majd valamikor, mindenkinek szívből ajánlom! :-)

Mi is történt még... Kb. két hete (? NilsCo, segíts!) elindult a Mars felé az újabb marsjáró, a Kíváncsiság, azaz Curiosity. Viszi a nevemet is magával, tehát, mire nyáron landol a vörös bolygón, addigra várható, hogy rendes marslakó módjára bezöldülök és apró antennákat növesztek a fejem búbján.

Nem, nem őrültem meg teljesen, csak amikor Doug barátunk még fent tanyázott az ISS-en, jóval lelkesebb figyelője voltam a világűr eseményeinek, és akkor lehetett nevet küldeni a marsjárónak, aki minden nevet egy chip-en elhurcibál a Marsra. Hát, én sem maradhattam ki a jóból, legalább most már a NASA-nál is szerepelek. Eggyel több, vagy kevesebb hely, már édesmindegy... :-D

Beköszöntött a tél. Először majd lefagyott a hátsó felünk (nekem konkrétan, ilyet még életemben nem éreztem!), de mostanra már normalizálódott a helyzet és egészen londoni tél vette kezdetét esővel, időnként köddel, enyhe hőmérséklettel, hellyel-közzel napsütéssel.

Aztán mi is van még... Van még valami egy idő óta, ami fontos a számomra, de erről nem akarok beszélni. Egy nagyon klassz, izgalmas, kalandos, időnként komoly és tanulságokkal teli felfedező úton veszek részt, aminek a vége talán az lesz, hogy rájövök, hogy ami távolinak tűnik, az tulajdonképpen nagyon közel van, ami idegennek látszik, az valójában teljesen baráti, valamint hogy lehetetlen nincs, ellenben csodák igenis vannak és hogy a 2x2 nem mindig 4, és milyen jó is, hogy ez így van...

Remélem, elég titokzatos voltam, úgyhogy most szépen itt is hagylak benneteket kétségek között... :-P

11 November 2011

11.11.11.11.11.

Csak mert ilyen egy ideig nem lesz... :-)

Állítólag 11 óra 11 perckor volt/van/lesz a következő világvége. Tehát londoni idő szerint éppen most. Miért van az az érzésem, hogy mégsem ez lesz az utolsó poszt a blogomon... :-))

Úgy tűnik, a világvégével elfelejtették közölni, hogy melyik időzónához igazítsa magát, mert a japán barátaim teljesen életben vannak, pedig ott már pár órával elmúlt 11 óra, én is élek, pedig éppen most kellene becsapnia az istennyilának és valószínűleg az amerikai kontinens sem fog összedőlni úgy 6-9 óra múlva... Szerencsétlen világvége valószínűleg most zavarodottan kóvályog a Föld körül az óráját nézegetve, azután dolgavégezetlenül elkullog... megint... :-))

7 November 2011

Őszi meditáció

Két videót hoztam nektek, két verset. Nem az őszről szólnak, de számomra ez az ősz a nagy beszélgetések és a nagy közös meditálások időszaka, ez a két vers híven tükrözi az idei ősz hangulatát.

Az első videón Szabó Lőrinc: Az irigység erdejében című versét mondja el Hernádi Judit, a másodikon Sztankay Istvántól hallható az Én vagyok című vers, melyet Domján László írt.

Mindkét vershez Holló József szerzett csodálatos aláfestő zenét.

28 October 2011

Óraátállítás!!!!!

Jelentem, holnap, szombaton éjjel beköszönt a téli időszámítás!

Tehát: október 29.-ről 30.-ra virradó éjjel hajnali 3-kor 2 órára kell visszatekerni az órákat.

Aki alszik, bulizik, egy órával többet alhat, bulizhat (hurrá!). Aki dolgozik, egy órával többet dolgozik (részvétem).

24 October 2011

A legjobb

A legjobb az, amikor az álmok valóra válnak. Mert igen, ha az ember nagyon akarja és tesz is érte, akkor az álmok valóra válnak.

22 September 2011

Jó

Néha a feje tetejére tud állni a világ. Összekavarodik minden, csak kapkodod a fejed, hogy most mi van?

Aztán ugyanilyen hirtelen helyre is tud billenni az a világ. Ha nem is egészen, de majdnem, aztán csak várni kell, amíg újra teljesen stabilan áll a lábán.

És az jó...

19 September 2011

A szösszenet

Barátom és bloggerina-társam, Manó, ma kipottyantott a fejecskéjéből egy szösszenetet a blogjára, ami annyira megtetszett, hogy gyorsan el is kuncsorogtam tőle. Íme az iromány, az eredetit pedig sok társával együtt ezen a blogon találja, aki olvasgatni szeretne.

Meg...?

A fiú csillogó szemmel nézett a lányra. Egész bensőjében érezte, hogy szüksége van rá. De még nem merte bevallani. Nézte, nézte azt a kék szempárt, a kedves arcot körülölelő világosbarna hajzuhatagot, az íves, karcsú nyakat. Végül vett egy mély lélegzetet, egy kicsit elpirult, és belekezdett:

- Meg...? - eddig jutott, amikor fülig vörösödve elakadt.

A lány visszanézett rá szemében vidám csillogással, ajkán nevető mosollyal, és azt felelte:

- Igen, megeheted az utolsó palacsintát.

9 September 2011

Taxiiiiiiii!!!!!!!!!


NilsCo (Zoli) barátom már legyintve és enyhén rezignáltan veszi tudomásul, amikor interneten keresztül arról számolok be neki, hogy már megint kedvezménnyel sikerült vásárolnom valamit mégpedig úgy, hogy nem volt akciós, csak nekem odaadták olcsóbbért.
Valahogy ez a dolog egy idő óta kísér, egyáltalán nem bánom :-)

Ma viszont, amikor a magyar követségre mentem útlevelet csináltatni - mindjárt lejár az 1 éves ideiglenes, és most már kaphatok több évest, mert végre megjött az ujjlenyomat-rögzítő masina -, szóval a mai napon a követség felé tartva túlléptem ezen a már tényleg megszokottnak minősülő jelenségen, hogy kedvezmény.

Másik metróállomásnál szálltam le, mint tavaly, mert a térképen úgy láttam, hogy az idei közelebb lesz. Hát... lehet, hogy méterben közelebb volt, viszont halványlila segédfogalmam nem volt a metróból felbukkanva, hogy merre is vegyem az utam... Így, szokásomhoz híven, meginterjúvoltam egy kedves londoni taxist, aki elmagyarázta, hogy első kisutca balra, aztán jobbra, aztán egyenesen, aztán megint jobbra, majd újra... Na, szóval elindultam és eléggé tétován lépkedhettem, mert a főútra kiérve taxisunkat a kereszteződés előtt ácsorogva találtam. Amikor melléértem, lehúzta az ablakot és felajánlotta, hogy elfuvaroz a követséghez. Közöltem vele, hogy sajnos nincs nálam pénz, se kártya - iszonyú drága Londonban a taxi -, mire legyintett egyet és közölte, hogy nem érdekes, ugorjak csak be.

Így tehát ma megtettem életem első utazását a hírös-nevezetös londoni taxik egyikével - mégpedig ingyen. Igaz, nem volt hosszú út, olyan 7-800 méter, de annál kanyargósabb, rendkívül hálás voltam a segítőkész taxisofőrnek, hogy elfuvarozott :-)

18 August 2011

Üdv az újjáépülő Londonból!

Mindenki tudja, vandálok egy csöppet szétverték fél Londont és néhány vidéki várost. Legfelsőbb szintű vezetőinknek végre tudomásul kellett venni, hogy az országban sok a bűnöző, de legalább kevés a rendőr... Most vihariramban intézkednek mindkettő ügyében.

A rendőrséget átszervezik, a tervek szerint amerikai mintára, a nem angol állampolgárságú zavargókat meg szépen kitessékelik az országból, mehetnek haza a fatornyos hazájukba randalírozni - már ha ott megengedik nekik.

Részemről megúsztam a dolgot, felénk nem volt semmi, csak a szomszéd kerületben volt némely gyújtogatás, de idáig nem értek el a randalírozók. Ettől függetlenül határozottan érezni lehetett a városban a megnövekedett feszültséget.

Viszont, ami az egyetlen jó volt ebben a néhány napban: késő este is olyan biztonságban sétálhattam az utcán, mint még soha, ugyanis tele voltak az utcák rendőrökkel.

1 August 2011

Minden marad a régiben

Az amerikai pártok nagy nehezen dűlőre jutottak egymással, megegyeztek, az adósságplafont megemelték, kormányzati kiadásokat csökkentették - nem lesz világcsőd, minden marad a régiben.

Egyelőre lesz mit enni továbbra is, viszont nem lesz semmi változás. Fogalmam sincs, ennek most örülök, vagy sem. Az átmeneti időszakot valahogy átvészeltük volna, és jöhetett volna valami más...

Mégiscsak nonszensz, hogy a világot egy olyan, már inkább virtuális, mint kézzelfogható dolog irányítja, mint a pénz... ráadásul egyetlen ország pénze, egy olyan országé, aminek nincs is pénze, csak adósságai... ez igazán nevetséges.

A francba, legfeljebb megtanultam volna újra kapálni... kiskoromban tudtam, most sem esett volna le a gyűrű az ujjamról.

De az is lehet, hogy még nem jött el a változás ideje...

Ettől kezdve ezen a blogon a legfontosabb hírek olyasmik lesznek például, hogy: Jenson Button nyerte meg a tegnapi magyar Forma 1 futamot!!!! Neki drukkoltam, még a Twitteren is a lelkére kötöttem, hogy nyerjen. Nagyon örültem, hogy a 200. versenyét - ami egyébként egy látványos, fordulatokban gazdag futam volt - győzelemmel ünnepelhette, ráadásul Magyarországon.

28 July 2011

A változás küszöbén

USA a csőd szélén áll. Napok kérdése és fizetésképtelenné válik, ha nem egyezik meg a két párt. A két párt viszont nem nagyon akar dűlőre jutni egymással. Obama elnök a haját tépi, kizökkent a már-már közmondásossá vált nyugalmából, Amerika pedig egyre közelebb kerül a fizetésképtelenséghez.

Összefoglalva ennyi az utolsó néhány nap híre erről az országról.

Nem, még most sem lett politikai blog ez a kis napló, de az ilyen hírek mellett még én sem tudok szó nélkül elmenni. (Akik meg esetleg idetévednek okoskodni, meg vitatkozni, azoknak előre szólok: nem vagyok partner a dologban, nem szállok vitába senkivel. Ide lehet írni a véleményeket, mindenkinek lehet, ahogy nekem is van, de ennyi.) Mindig az jár a fejemben, hogy az a nagy világgazdasági válság, amit az amcsik gerjesztettek nemrég, jó nagy öngólnak bizonyult a számukra.

Valójában az űrhírek kapcsán figyeltem föl erre a témára és kezdtem el figyelni az eseményeket. Ritkán láthatja az ember egy nagyhatalom bukását, ezt nem akarom kihagyni.

Először ugye leállították az űrrepülő-programot, mert nincs pénz a repülők üzemeltetésére. Ezzel USA elismerte, hogy korántsem olyan gazdag már, mint volt, sőt.

A következő az volt, hogy, miután az oroszok jelen pillanatban a világűr urai, annyit kérnek egy-egy amerikai űrhajós oda-vissza utaztatásáért, amennyit akarnak - merthogy a taxiszolgálatot most csak ők tudják biztosítani. Kértek is, jó nagy összeget, egymillió dollárt űrhajósonként egy retúrjegyért. Amerika felszisszent... Nem fog ez összejönni...

Aztán az USA bejelentette, hogy a Hubble űrtávcsövet 2020-ig üzemelteti csak, utána a sorsára hagyja a világ legnagyobb fényképezőgépét, ellenben az oroszok mostanában küldték fel a saját "Hubble" távcsövüket az űrbe... ezek szerint nekik vannak terveik a világűrrel.

Azt viszont bejelentették az oroszok, hogy a terveikben a Nemzetközi Űrállomás már nem esik olyan súllyal latba, mint eddig, nem fognak rá annyi figyelmet, energiát - és gondolom, pénzt sem - fordítani. Most akkor vagy nem tudják amerikai lóvé nélkül üzemeltetni, vagy más terveik vannak az űrrel - ez utóbbi látszik valószínűbbnek, ha már a saját űrtávcsövüket felküldték.

Japán és Kína képes űrhajókat építeni, pénzük is van rá, hogy átvegyék az amerikaiak helyét, meg is fogják tenni, miért ne?

A majáknak ezzel a 2012-vel mégiscsak igazuk lehet; ha nem is fog elpusztulni a világ, vagy az élet a Földön, de úgy tűnik, nagyon ott állunk egy nagyhatalmi átrendeződés küszöbén.

Amerika lesüllyedni látszik a "futottak még" kategóriába, még az is elképzelhető, hogy ezt a mostani válságot nem vészeli át egy darabban. Nem csodálkoznék, ha atomjaira, de legalábbis államokra hullna szét.

Ami meg eddig is nyilvánvaló volt néhány ember számára, az most mindenki számára nyilvánvaló lesz, Kína veszi át az USA helyét, szerintem az oroszok támogatásával. Kína gazdag ország, ráadásul amióta felvásárolta az USA államadósságait, szinte egyetlen hitelezője Amerikának, fű alatt azóta ő diktál.

Érdekes hetek, hónapok, évek következnek, úgy érzem...

Amerikát, mint államot nem sajnálom. Ha bukik, hát bukik, magának kereste a bajt. Agresszív, törtető, mindenki más jogait sárba tipró, háborúpárti külpolitikát folytatott. Beleszólt országok belügyeibe puszta érdekből, a pénz miatt, közben meg békefenntartásról, meg terrorizmus elleni harcról beszélt. Sokszor fegyverekkel, rakétákkal lőtt szét országokat, ölt meg ártatlan civileket - akkor vajon ki a terrorista?

Szinte mindenkit meghülyített a saját terrorizmus elleni propagandájával, pedig semmi másról nem szóltak az ő kirándulásaik Közel-Keletre, mint a pénzről... Aki meg bedőlt ennek a maszlagnak, az meg is érdemli.

Nem, nem azért nagy most a szám, mert írják az újságok, hogy Amerika süllyedőfélben van. Már hetekkel ezelőtt elköszöntem Doug-tól, mert hiába beszélt nekünk annyit a békéről, szeretetről, mégis egyik-napról a másikra bejelentette, hogy repülőre kap és megy Afganisztánba. Gondolom, a US Army ezredeseként nem permetezni indult oda a repülőjével... Én meg szépen elbúcsúztam tőle, mert amíg űrhajós volt, addig egyet tudtam a gondolataival érteni, de ezeket most egy vonallal húzta át, amikor hirtelen katonává válva önként elment egy másik országba lövöldözni. Szépen megírtam neki, hogy itt akkor az útjaink elválnak, mert nem tudok egyetérteni semmivel, ami háború vagy fegyver.

Azóta is azon tűnődöm, hogy amiket bő egy éven keresztül írkált nekünk, abból vajon bármit is komolyan gondolt-e, vagy csak bégető birkanyájat akart maga köré gyűjteni hangzatos szavak firkálásával? Mert ez utóbbi sikerült. Én voltam az egyetlen, aki hangot adtam az egyet nem értésemnek, a többiek rá sem jöttek arra, hogy bálványuk épp az ellenkezőjét csinálja annak, mint amiről eddig beszélt. Jaj, csak az elvakult, kritikátlan fanoktól mentsen meg az isten...

Próbáltak győzködni a megszokott amerikai propaganda-dumával, ami már a könyökömön jön ki és egy szavát sem hiszem el, papoltak a terrorizmusról, meg a békéről - vicces ezekről beszélni olyankor, amikor a bálványuk éppen rakétákat készül kilőni emberekre, nem?

Hát így működik az amerikai agymosás és a hülyítés - már azoknál, akik lusták gondolkodásra használni a saját agyukat. Egészen közelről tapasztalhattam meg - őszintén bevallom, eléggé rémisztő volt a sok tökegyformán érvelő, tömegbe beleszürkült, magát rettentő okosnak képzelő, mégis kizárólag a mások szavait és unásig ismert szólamokat szajkózó egyenember.

Nem is bánnám, ha jönne valami új, mert amit Amerika az utóbbi tizenpár évben művelt, az már kritikán aluli. Nem tudom, milyen lesz az új világrend, jobb, vagy rosszabb, de mindenesetre más, és kiindulásnak ez sem rossz...

27 July 2011

Vakok gyülekezete

Van a Facebook-on egy remek magyar oldal, az Ablak-Zsiráf - igen, ez most itt a reklám helye, ajánlom mindenkinek :-P -, ahol az egy szem adminisztrátor fáradhatatlanul rakosgatja fel nekünk az érdekes videókat, képeket. Nemcsak szórakoztat, hanem fel is hívja időnként a figyelmet erre-arra a képeivel, sőt, gyakran tanulni is lehet a posztjaiból. Jó kis oldal, na, erre (lenne) való a Facebook.

Az olvasóközönségétől viszont időnként agybajt kapok. Sokan azok a bizonyos "nem olvasok, csak írok" típusúak. Nemrég pl. nagyon mutatós cupcake-ekről tett föl képeket a Zsiráf. (Cupcake = angol süti, ami alul piskótaszerű tésztából, a tetején pedig akármilyen, ízlés szerinti krémből áll. Alakra olyan, mint a muffin, csak másféle tésztából készül. Pohárral formázták régen, innen a neve.) Persze volt, aki nem tudta, miről van szó, hát gyorsan belinkeltem egy cikket erről a sütiről, és hogy milyen egyszerű otthon is elkészíteni. A link alatti hozzászólásban egy másik hölgy közölte, hogy nem szereti a marcipánt és biztos nagyon nehéz elkészíteni ezt a sütit. (Valóban nehéz úgy sütni, ha valaki nő létére nem tudja megkülönböztetni még a marcipánt sem a krémtől... Vagy csak egy újabb nemolvasóval hozott össze a netes sors...)

Basszus, mi a bánatért linkelgetünk, kommentelünk, ha egyesek csak írogatnak, de olvasni nem olvasnak??? És ez annyira jellemző bármelyik netes oldalon, bármilyen témában... Mindenki csak a magáét fújja, a többiekre nem figyel, pedig talán megoldódna a problémája. Vagy ez a baj?

Én már annyi kérdésemre kaptam választ kommentekből, egyszerűen csak el kellett olvasnom őket és máris nem kérdeztem meg ugyanazt, amit már előttem hatan.

21 July 2011

Harminc év után...

...véget ért a NASA űrrepülő-programja. Ma reggel, helyi idő szerint 5 óra 57 perc 54 másodperckor a landoló Atlantis űrrepülőgép kerekei megálltak a NASA Kennedy Űrközpont kifutóján, ezzel véget vetve mindannak az izgalomnak, látványnak, ami harminc éven keresztül tartott, és ami ennyi idő alatt már úgy beleépült a mindennapjainkba, hogy még az is sajnálja a program végét, aki nem érdeklődött sohasem behatóbban az űrkutatás iránt.

Hat űrrepülőgép neve fűződik ehhez a programhoz: Enterprise, Columbia, Challenger, Discovery, Atlantis, Endeavour.

Az Enterprise 1976-ban állt munkába. Sohasem járt az űrben, gyakorló űrrepülőgép volt a majdani űrrepülőgép-pilóták és az űrrepülőgépeket repülőkön szállítók számára. Fontos és hasznos munkát végzett, megteremtette az űrrepülőzés alapjait.

Nevét a Star Trek rajongói harcolták ki. Eredetileg a NASA a "Constitution" (Alkotmány) nevet szánta neki, de a trekkie-k levéláradatának engedve végül az Enterprise (Vállalkozás) nevet kapta a legelső amerikai űrrepülőgép a sorozat csillaghajójának neve után.

A Columbia 1981. április 12.-én, Gagarin űrrepülésének huszadik évfordulóján kezdte meg első útját az űrbe, amely egyben az űrrepülő-program legelső küldetése is volt. Nevét az első olyan amerikai hajóról kapta, amely körülhajózta a világot.

Küldetései között szerepelt pl. a Chandra röntgentávcső feljuttatása az űrbe, illetve a Nemzetközi Űrállomás Spacelab modulját is ez az űrhajó szállította.

2003. február 1.-én, fedélzetén az STS-107 hétfős legénységével, Rick D. Husband, William C. McCool, Michael P. Anderson, David M. Brown, Kalpna Chawla, Laurel Clark, Ilan Ramon űrhajósokkal, visszatérés közben Texas fölött, a gép borításán lévő sérülés miatt darabokra szakadt, az űrhajósok életüket vesztették, közöttük az első izraeli űrhajóssal, Ilan Ramonnal.

A Challenger 1983. április 4.-én repült először. Nevét két helyről is kapta, az egyik egy XIX. századi brit felfedezőhajó volt, a másik pedig az Apollo-17 ugyanilyen nevű, Holdra leszálló űrkompja. A legfoglalkoztatottabb űrrepülőgép lett, 1983-85 között az űrrepülések 85 %-át a Challenger teljesítette. Az ő nevéhez fűződik az első afro-amerikai női és az első kanadai űrhajós szállítása, az első éjszakai indítás, illetve landolás.

1986. január 28.-án, a start után 73 másodperccel, az egyik gyorsítófokozat szigetelőgyűrűjének hibája miatt megsemmisült magával rántva a sírba az STS-51 legénységét, Greg Jarvis, Christa McAuliffe, Ronald McNair, Ellizon Ozinuka, Judith Resnik, Michael Smith, Dick Scobee űrhajósokat.

A Discovery 1984. augusztus 30.-án szállt fel első útjára az űrbe. Nevét korábbi, hasonló nevű kutatóhajókról kapta.

A Discovery-vel indították útjára az Ulysses űrszondát, amelynek feladata a Nap vizsgálata, valamint több műholdat. Ő szállította, állította pályára és szervizelte éveken át a Hubble-űrtávcsövet, ami csodálatos mélyűri fényképfelvételeket készít, és 1998-ban ő szállította John Glenn-t, a világ legidősebb, akkor 77 éves űrhajósát.

Ő a "nagy újrakezdő", hiszen mind a Challenger, mind a Columbia katasztrófája után a Discovery repülésével folytatódott az ideiglenesen megszakadt űrprogram. Utolsó küldetéséről 2011. március 9.-én tért vissza.

Az Atlantis 1985. október 3.-án repült először. Küldetései során útjára indította a Galileo és Magellán űrszondákat, valamint a Compton gammatávcsövet. Shuttle-Mir repülésekben vett részt, és repült a Mir Űrállomásra, később a Nemzetközi Űrállomásra is.

Utolsó útjáról, és egyben az egész űrrepülő-program utolsó küldetéséről a mai napon, 2011. július 21.-én tért vissza a Földre.

Az Endeavour 1992. május 7.-én kóstolt bele először az űrbe. Nevét a XVIII. századi brit felfedező, James Cook hasonló nevű hajójáról kapta. Őt pluszként, a Challenger helyettesítésére építették meg, az űrrepülőgép-flotta legfiatalabb tagja. Ő is szervizelte a Hubble-űrtávcsövet és a Nemzetközi Űrállomás karbantartásából, építéséből is kivette a részét a modulok java részének, illetve a robotkar felszállításával. Az első amerikai modult, a Unity-t is ő juttatta fel az űrbe.

Utolsó küldetéséről 2011. június 1.-én jött vissza.

Ennyi adatszerűen ezekről a remek gépekről, amelyeknél - vagyis inkább akiknél - szebb, praktikusabb és hasznosabb űrhajót eddig még senki sem gyártott.

Hogy kinek mennyit jelentettek? Akik hivatásszerűen, vagy hobbiból állandóan az eget és az űrhajókat fürkészik, azoknak nyilván nagyon sokat, nem is beszélve azokról, akik utaztak rajtuk, az űrhajósokról.

Viszont a magamfajta laikusokat is szíven üti, hogy többé nem olvassuk az újságban, hogy hol az egyik, hol a másik "kislány" elstartolt, vagy landolt. Ezekkel a gépekkel együtt nőttünk fel, harminc éve osztjuk meg velük a Földet, beleépültek a tudatunkba, a mindennapjainkba.

Köszönjük, Hölgyek, ezt a harminc évet, azt, hogy közelebb hoztátok hozzánk a világűrt és segítettetek abban, hogy laikusként is egyre nagyobb rálátásunk legyen az űrre, az űrben folyó munkára. Remek munkát végeztetek, lányok, mindnyájatoknak jó pihenést!

Egy napon, amikor már nem a hatalomvágy és pénz mozgatják a világot, hanem a tudás iránti vágy és elkötelezettség, amikor ember embernek nem farkasa, hanem társa, segítője lesz, akkor majd gyors és erős űrhajókat építünk, hogy felfedezzük a végtelent. Akkor, amikor már nem erőszakos szándékkal, gyarmatosítóként, hanem tiszta szívvel és gyermeki kíváncsisággal járjuk majd az űrt, akkor találhatunk majd társakat is, barátokat, valahol messze, a távoli galaxisokban...